Mindenki előszeretettel méltatja a mostani Balin megtartott klímaváltozással kapcsolatos konferencián elért eredményeket, hiszen az Egyesült Államok is beszállt azon országok közé, akik támogatják az egyezményt. Itt most széles mosolyt lehetne arcunkra faragni, azonban egy-két dologról kissé hallgatnak azok, akik méltatják a konferencia eredményeit, mert bizony kevés sikerrel zárult azok számára, akik komoly, kézzel fogható eredményeket szerettek volna elérni. Van ugyanis itt néhány igen komoly probléma.

A civil szervezetek csalódásuknak adtak hangot, miután az Egyesült Államok követelésére kimaradt a megállapodásból a gázkibocsátásokra vonatkozó minden számszerű adat, valamint azok csökkentésének szükségessége. A Természetvédelmi Világalap (WWF) képviseletében Hans Verolme "tartalom nélkülinek" nevezte a megállapodást. Számára Bali "amerikai győzelmet" hozott, de az mégis eredménynek tekinthető, hogy "a tárgyalóasztal körül lesz egy széke az Egyesült Államok leendő elnökének".

Egyszóval megint lehet dicsérni az elért eredményeket, de a csúnya valóság hasonlít ahhoz, amikor valamely vallási vezető felszólal egy nagy rendezvényen, és kéri az embereket a megbékélésre. Most is született egy megállapodás, hogy szépen oda fogunk figyelni a dolgokra, vigyázunk a kibocsátásra, de számszerűen nem fogjuk meghatározni azt, hogy mit is jelent vigyázni a környezetre. Igaz, történtek konkrét megállapodások arra vonatkozóan, hogy ki, min gondolkozzon el az elkövetkezendő időkben, de igazából nem ró senkire konkrét kötelezettséget, és az Egyesült Államok bevonása az egész történetbe úgy néz ki, hogy egyfajta impotenciát adott az új egyezménynek. Még is azt kell mondanunk, hogy vannak más problémák is az ilyen egyezményekkel kapcsolatban.

Ez a probléma pedig nem más, mint a fejlődő országok, és elsősorban Kína. Most rögtön a fejéhez kaphat az ember, és szörnyülködhet azon, hogy a csúnya Kína magyarosan szólva tojik az egészre, és továbbra is annyi széndioxidot bocsát ki, amennyi tetszik neki. Azonban mielőtt még gondolatban lenyaktilóznánk ezért az összes kínai illetékest, egy valamit ne felejtsünk el. Mégpedig azt, hogy Kína mennyi terméket gyárt a világ számára, és mi vajon mennyivel több szennyező anyagot bocsátanánk ki akkor, ha mindezt a terméket itthon kellene megtermelnünk. Most hagyjuk, hogy jó-e vagy rossz nekünk, hogy Kína és az környező országok bedolgozói termelik meg a világ számra a termékeket. De a helyzet hasonlít ahhoz, amikor a csíntalan gyerekek az iskolában nem merik a kakaót a plafonra fröccsenteni, pedig de jól nézne ki, és kompenzációs megoldást keresnek. Ezért bevállalós Pistikét meggyőzik arról, hogy frankó móka lesz, és ő végrehatja a feladatot. Amikor azonban a tanító néni elhűlve figyeli a plafonról lecsöpögő végterméket, akkor a kis csíntalanság haszonélvezői már csak a háttérből figyelik az eseményeket. Így van ez a kibocsátással is. Valószínűleg sok országban problémát jelentene az egyezményekben meghatározott kibocsátási kvóta teljesítése, ha minden terméket nekik kellene előállítani. A másik, amit pont mi magyarok gyakorlunk, az azokra az országokra vonatkozik, ahol olyan gyatra az ipari termékek előállítása, hogy nincs is veszélyben, hogy a közeljövőben ez a kvóta számukra gondot jelentene. Ezért aláírják az egyezményt könnyedén, hiszen csak profitálnak belőle, mert az egyezmény alapján pont most adunk el kvótát Japánnak, pontosan azt a mennyiséget, amit mi szerencsétlenségünknek köszönhetően nem tudunk kibocsátani, hadd szennyezzen más helyettünk. Ugye a kvótaeladás nem kötelező dolog.

Ebből a szempontból nézve kiderül, hogy akár a mostani, akár a korábbi egyezmény csak nagyon kevés ország számára jelent igazi áldozatot, többek között nekünk nem, a másik pedig az, hogy továbbra is megtartjuk a bűnbakot. Sőt azt is jól tudjuk, hogy az elavult gyártósorokat és gépeket, technológiákat a fejlett országok továbbra is eladják azoknak az országoknak, akik csak ezt tehetik meg. Egyszóval minden elért eredmény dicséretes, de ugyanaz figyelhető meg itt is, mint akárhol máshol az élet többi területén. Egyezményeket és szabályokat alkotunk, amiket betartunk és kardoskodunk mellettük, mindaddig, amíg az nekünk kényelmes. Ezek a törekvések csak akkor lehetnének eredményesek, ha minden ember, végső soron a fogyasztó megértené, hogy mint utolsó láncszem, ő az, akiért mindez van. Ő a haszonélvezője és károsultja is mindazoknak a dolgoknak, amik itt a földön vannak. Majd, ha meglesz e kettő között a megfelelő egyensúly, akkor nem lesz szükség egyezményekre. Egyszer.

Most viszont sikerült egy semmitmondó egyezséget kötni, ami alapján sokan azt gondolják, hogy milyen jó is most nekünk, mert ismét aláírtak egy papírt az országok. Kár, hogy a lap üres volt.

Szerző: movhu

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr96268236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carlos77 2008.02.06. 18:07:39

Meghivó

Üdvözlet a minap kutatásom során ráakadtam az ön postjára ami a Klímaváltozással foglalkozik (érintőlegesen vagy teljes egészében)
Mivel felhasználtam hivatkozási alapnak a saját postomhoz, ezuton szeretném önt meghívni, egy érdemi vitára a témával kapcsolatban. Amolyan sajátos kis klímakonferenciának adnék helyet ahol mindenki kifelytheti véleményét, irányultságát, ismereteit a témával kapcsolatban. Remélem ellátogat a blogunkra ahol közösen beszélgethetünk.Minden érdeklődőt várunk
Minden jót!Carlos77

Link : konzervatorium.blog.hu/2008/02/06/klimakonferencia_bloggereknek