Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban” Lev Tolsztoj

Bizonyára megfigyelhettük már környezetünkben az embereket, akiket jól ismerünk, játék közben. Ekkor tapasztalhattuk azt, hogy az emberek mennyire képesek másként viselkedni, mint ahogyan ismerjük őket. Egyik pillanatról a másikra alamuszi nyusziból fergeteges oroszlánná fejlődnek, vagy éppen fordítva, visszahúzódóvá válnak. Az addig kifejezetten alázatos emberi egyed egyszeriben érdekeit védő haragos humanoid lesz. Sőt, el sem tudnánk képzelni, de a legcsendesebb emberek is képesek egy olyan játékban csalóvá válni, ahol a játék egyetlen tétje maga a játék, tehát szó sincs pénznyereményről vagy bármilyen kézzel fogható veszteségről. Miért ez a jelenség? A fenti mondtad kiválóan rámutat, hogy a valódi belső egyéniségről, jellemzőiről sokkal világosabb képet kapunk, ha sikerül megfigyelnünk valamilyen közös játék során az illetőt. Egy társasjáték nagyon árulkodó lehet egy személy valódi személyiségéről, és sok tényezőt feltárhat, amik addig rejtve maradtak szemünk előtt.

Megfigyelhetünk egy másik emberi jellemvonást is játék közben, ami megint csak a feltétlen bizonyítás vágyból eredő tulajdonságunk. Egy kereskedelmi rádió reggeli műsorában már sokadszorra hallgathatok meg egy olyan műsort, ahol a végén egy tippelés dönt a döntetlen felek között. A megtippelendő szám olyan, melyről valószínűleg egyik játékosnak sincs fogalma, tehát kb. olyan, mintha azt kérdeznénk, hogy hány db. petét rak a madagaszkári csótány egy életciklusa alatt. A nyertes az, akinek a tippje közelebb van a tényleges értékhez. Tiszta sor, az egyik játékos tippel, majd a másik is. Mit tesz ilyenkor a második? Megmutatja, hogy neki jobban fog menni, és megpróbál olyan adatot mondani, ami szerinte az eredmény, és ezzel kiválasztja a legrosszabb stratégiát. Mi volna a legjobb módszer ebben az esetben? Nyilván az, ha csipán egyel kevesebbet vagy többet mond, mint a másik, tehát hiába tippel a másik 10.000-et, az ő tippje vagy 9.999 vagy 10.001 kellene, hogy legyen, ez már ízlés és érzés kérdése. Vajon az emberek túl buták lennének, hogy ezt a racionális stratégiát megfejtsék? Nem hiszem, sőt ki is merem jelenteni, hogy nem. Egyszerűen meg akarják mutatni, hogy ők pontosabban tudják. Ezért valami teljesen más számot mondanak. A második tippelő jól tudja, hogy pl. a szám ennél kevesebb kell, hogy legyen, ezért ő bedobja az 5.000-es számot. Végül adott esetben az első nyeri, mert a helyes szám a 8.000 lesz, és még mindig ő van közelebb. (Hangsúlyozom, ez fikció, most azért sem nézek utána, hogy az egyébként ízletes eledelül is szolgáló csótányféle hány petét rak élete során :) ) Nyilvánvaló, hogy helyes stratégiát választva itt be kellett volna érnie azzal, hogy büszkeségét félretéve igenis 9.999-et mond, és simán nyeri a játékot. Azonban ez azt mutatta volna, hogy ő nem tudja hány petét is rak a csótány…holott nyilvánvaló, hogy egyikük sem tudta, de bevallani az más.

Élethelyzetekben – mert ugye szeretem ezeket a vonatkozásokat is megemlíteni – az emberek ugyanezt mutatják meg. Nagyon sok esetben működik ez a mechanizmus. Teljesen tudjuk, hogy kisebb áldozatok és kockázat árán is tudnánk egyfajta végeredményt szolgáltatni egy adott helyzetben, de a kényszerű bizonyítási kényszer arra visz rá bennünket, hogy mi még is megmutassuk, hogy profibbak vagyunk, pedig tisztában vagyunk vele, hogy a végeredmény biztos megoldása szempontjából sokkal egyszerűbb utat is választhatnánk. Ilyenkor azonban megjelenik a játék, és beindul bennünk a játékos, aki azért is megmutatja.

Személyiségvizsgálat szempontjából tehát az egyik legjobb dolog, ahogy megismerhetjük az embereket, az nem más, mint egy kis közös játék. Szokták mondani, hogy nézd meg valaki, hogy minként bánik a szüleivel, és megtudod milyen ember. Nem árt megnézni játszani is :)

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr13261614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.