Egyik kedvenc szerzőm Mérő László, aki ugyan eredetileg matematikus, de sokkal inkább foglalkozik a mesterséges intelligencia kutatással, és többek között gondolkodás- és döntéspszichológiát tanít. Elemzéseiben nem csak a szintetikus matematika felől közelíti meg az egyes élethelyzetekben hozott döntéseinket, de gondolkodásunk gyakorlati hasznaira és buktatóira is felhívja a figyelmet. Lássuk most, kicsit az ő gondolatmenetét is követve, hogy általában hol rontjuk el, amikor logikai feladványokat oldunk meg, és a gondolkodásunk mely korlátait kell leküzdenünk, ha jó problémamegoldók akarunk lenni, akár a papír mellett, akár az életben felmerült kérdésekkel kapcsolatban. Lássuk azt az idézetet, amit ő maga is idéz, amikor a megismerés logikáját bevezeti:

„Úgy tűnik, hogy az állatok mindig olyan módon viselkednek, hogy az őket megfigyelő ember filozófiájának igazságát bizonyítsák” Bertrand Russel

Ahhoz, hogy megértsük észlelésünk és problémamegoldásunk menetét, lássunk egy kísérletet 1949-ből. A kísérleti személyeknek a francia kártya lapjait mutatják. A lapok többsége teljesen rendben volt, de volt egy-két darab, ami kilógott a sorból. Pl. piros pikk hatos, ami ugye eredetileg fekete, vagy egy fekete kőr négyes, ami eredetileg ugye piros. Mikor gyors egymásutánban mutatták az embereknek a lapokat, akkor az emberek ezeket a hibás lapokat is gondolkodás nélkül besorolták valahová, méghozzá oda, ahová a formaviláguk alapján tartoztak. Tehát a színbeli különbség fel sem tűnt, egyszerűen észre sem vették, hogy valami nem stimmel. Amikor növelték a kártyák felmutatásának idejét, akkor a kísérleti személyek egyre inkább észlelték, hogy valami nincs rendben, de még nem tudták megmondani, hogy mi. Egy bizonyos ponton a zavar akkora volt az alanyoknál, hogy már egyes formákban sem voltak biztosak. Ezután letisztázódott a kép, és a legérdekesebb rész itt következi. Amikor egy kísérleti alanynak sikerült néhány alkalommal azonosítania a hibás kártyát, akkor már az eredeti rövid idő is elég volt neki teljes magabiztossággal dönteni a kártyákról. Fejükben megjelent az a séma, ami képes volt azonosítani ezeket a kártyákat.

Ez is megmutatja, hogy környezetünkből akár a hibás dolgokat sem vagyunk képesek észlelni, ha arra nincs kialakult sémánk. Egy idő után talán megjelenik a nem stimmel érzés, de még mindig nehézségben vagyunk. A kísérleti alanyok fejében ott állt a paradigma: a pikk szükségszerűen fekete, a kőr piros. Hiába állítaná a szemem az ellenkezőjét, az agyam valami mást lát, csupán annyit, amennyit sémája lehetővé tesz. Azonban a megjelenő új paradigma, hogy létezik piros pikk is, beépült a gondolkodási sémák közé, és az agy ezt hatékonyan használta tovább. Bármilyen érdekes, de a gyakorlati életben a tudományos kutatásokat pontosan ilyen paradigmák vezérlik, éppen ezért sikerül nehezen megoldásra jutni. A több szem többet lát vezérlőelv ezért bizonyul hasznosnak, hiszen az alanyok sémáik sokaságát rakják össze a feladat megoldására. A gyakorlati életben pedig a problémák megoldásában pont az akadályoz bennünket, hogy csupán a létező, általunk megismert dolgokat fogadjuk el létezőnek. A jó logikai feladat tehát nem csinál mást, mint az élet nehéz kérdései, szigorúan rátelepszik valamelyik sémánkra, és ezáltal köti az ebet a karóhoz, vagy netalán olyan új sémát képez, ami alapján a megoldást csak egy, teljesen helytelen úton keressük.

Ismét visszakanyarodtunk tehát a feladatok megoldásának alapvető szabályához: SEMMI ALAPFELTÉTEL nem létezik. Mihelyst hagyjuk, hogy a feladat meghatározzon valamit a fejünkben vagy egy meglévő gondolkodásmódra ráüljön, akkor buktuk a megoldást. A legjobb, ha elfelejtünk mindent, amit át akar adni a feladat, és tisztán az új felépítésben gondolkozunk. Tehát elmondhatjuk, hogy életünk legnagyobb tévedéseit mindig akkor tesszük, amikor valamely magunkkal hozott gondolkodási forma és peremfeltétel miatt az egyes megoldási típusokat önkéntelenül kizárjuk. Lássunk tehát egy befejező feladatot, ami ismét önmagában is iskolapélda arra, mennyire befolyásolható a gondolkodásunk:

„Egy rendőrtiszt meséli: Van egy édes öcsém, aki szintén rendőrtiszti pályára készül. Ami a legérdekesebb a dologban: neki viszont nincs bátyja. Hogy lehetséges ez ?” Jó GONDOLKOZÁST J

„A laikus fejében sok lehetőség kínálkozik, a mesterében kevés” – Shunryu Suzuki

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr63218004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.