Hóbelevanc 2008 – I. rész

2008.12.29. 13:30

Már csak napok kérdése, és menthetetlenül 2009 lesz. Ebből az alkalomból egy kicsit visszatekintünk a 2008-as évre, mivel is sokkolta a magyar lakosság önmagát, mivel tömte meg a média a fejeket, és milyen és az élet itt, a Balkánon innen, miközben úgy érezzük, hogy inkább azon túl élünk.
A véletlenek különös játéka, hogy ebben az évben pontosan 365 post született eddig :) Teljesen meglepő volt, amikor összeadtam a számokat, ritka együttállása kellett ehhez a bolygóknak. Talán, ha 364 post lett volna, akkor még azért cselesen születik hozzá egy, de így tökéletes az összhang. Lássuk akkor, hogy az első 4 hónapban mit is tudhattunk meg. A linkekre kattintva a cikkek teljes terjedelemben olvashatóak, és természetesen a hozzá tartozó nagyon sok kommenttel együtt.
Év elején rögtön megtudhattuk, hogy a legfontosabb napi esemény, hogy egy Dundika nevű lény miként napfürdőzik a tengerparton, miközben mi a gázszámla kifizetésével vagyunk elfoglalva. Ajzottabb férfi polgártársaknak lehetett a tévé előtt nyálat csorgatni, miközben a képernyőn ott figyelt rá apró bikinijében egy plasztikai sebész cégére. Túl sok értelmes mondatot nem hallhattunk tőle, eszmefuttatásai a „világbékét akarok” szintet sem ütötték meg. Mély nyomot nem hagyott a társadalomban, de egyszeri nézettségnövelésnek nyilván megtette.
Gát György még ekkor mindig csak beszélt a 3-szor elhalasztott legújabb Vuk történetéről. Azóta tudjuk, hogy csupán csak emlék, mikor még nem volt eme emberiség ellenes bűntett a nagyközönség előtt. A nemzetközi és magyar filmes szakma a világ legborzasztóbb művei közé sorolta, megtekintése továbbra is senkinek sem ajánlott. Azóta az egyik kereskedelmi tévé műsorán is megjelent a karácsonyi palettán. A legtöbb ember, aki addig nem hallott róla bővebben, megpróbálta megnézni, de rövid időn belül a távkapcsoló is előkerült. A film nézettsége tragédia, a végén már majdnem ingyen osztották rá a jegyet, csak azért, hogy ne kelljen visszafizetni az állami támogatást, ami olyan nézőszámhoz volt kötve, ami igencsak kilátástalan lett az első néhány hét után. Aki teheti, még véletlenül se nézzen bele, kivéve, ha épp idegen országba akar költözni, és az ottaniaknak mesélni akar arról, hogy miért is élt ezután ott.
Megtudtuk, hogy ezentúl magánember is üzemeltethet majd sebességmérőt, busás haszonnal, szerencsére ilyen azóta sem lett. Igaz, hogy az objektív felelősség jelentősen alkotmányellenes intézménye ez évtől működik. Megszokhattuk már, hogy nálunk a pénz mindenekfelett alapon működik a megelőzés, tehát ma már meg sem állítanak, csak majd hónapok múlva megy a csekk. Balesetmegelőző haszna gyakorlatilag igen kevés, de  legalább folyik be a pénz.
Az év hülyéje biztosan az a fazon, aki bement a TESCO-ba, hogy ő egy „amerikai marshal”, és vinne néhány cuccot, majd az amerikai kormány fizet átutalással. Listáján olyan tételek is szerepeltek, mint 60 millió forint értékű vásárlási utalvány.
Eljött a február, megpróbáltam a vasutasoknak levelet írni, melyben az értelmükre kívánok hatni. Sikertelen volt, ők nekifogtak sztrájkolni, aminek súlyos következményeit azóta is mindenki nézi ölbe tett kézzel, még csak szándék sincs arra, hogy a szerencsétlen sztrájktörvényünket módosítsák. Pedig ráférne az országra, hogy a Gaskó féle bajkeverőket valaki kivonja a forgalomból, de erre még nyilván várni kell legalább addig, amíg egyszer a közhangulat nem fogja kipofozni a vasutasok egy csapatát. Itt jött el a nagy pillanat, megszületett egy napon részemről az „Egyenlegértesítő vasutasoknak”, mely a követelésük ésszerűtlenségét próbálja más módon megmagyarázni, és megmutatni, hogy ha kell a nyereségből, akkor kelljen a veszteség is. Így minden vasutas még jelentős tartozással bír az állam felé. Az írás azóta körbejárta a magyar net világát, a MÁV-on belül igen morcosak lettek azok iránt, akik továbbküldték.
Ebben a hónapban végre őrizetbe vették az Il Ferro Kft. egyik vezetőjét. Ha másra nem is volt jó ez az esemény, de arra biztosan, hogy megmutassa, van még felvevőpiaca a hülyeségnek Magyarországon, és a XXI. században is lehet tetszőleges számú pilótajátékot indítani, csak jó csomagolásba kell rakni.
Március elején rögtön megtudhattuk, hogy a parkolási társulásoknak mindent lehet, még fénykép sem kell, hogy bizonyítsák igazukat. Ha úttörő becsületszavukra állítják, hogy mi ott parkoltunk, hát akkor ott parkoltunk, még akkor is, ha autónk sincs. Itt mindenki úgy is okkal, ok nélkül lezúz mindenkit. Ha a szerzői jogvédőknek lehet matricázni minden féle terméket, mondván, hogy esetleg bűnözünk, akkor nekik miért lehetne ész nélkül büntetni.
A média, és főleg a TV2 nagyon ontotta magából ekkor a mocsokkal kevert butaságot. Elindult az azóta megbukott Az igazság ára, bár amint az akkori írás mutatja, ez a bukás előre látható volt. Molnár Anikót is kebleire ölelte a csatorna, és Anikó is keményen nyomta a sületlenséget. Például közölte, hogy szívesen fotóztatná magát így télen valami meleg és homokos tengerparton. Nem tolongtak a jelentkezők. Ellenben sokan nézték az Uri Geller féle Harry Potter kereső műsort. Igaz voltak bakik, mert rögtön kiderült, hogy nincs is a valóságban veszedelmes dzsungelvipera. Nem baj, a TV2 szorgalmasan csinált egyet még aznap esne a leghíresebb online lexikonba. De tudjuk, itt nincs következménye az ilyennek, lehet büntetlenül becsapni a magyart.
A kormány ezek után új adónemeket fedezett fel, és ahelyett, hogy a kiadásokat fognák meg, ezentúl a kulturális járulékot akár a nyakkendőre is kiterjesztenék, mint formatervezett művészi értékkel bíró darabra. Ekkor került először kispadra az azóta megszűnt MÁV Biztosító, am szintén mutatja, hogy a törvények mentén hogyan lehet a zavarosban halászva milliárdokra szert tenni. Ezek a lyukak előbb-utóbb mindenképpen visszaütnek, hiszen a magas adók miatt ekkora már jelentősen felszaporodtak a szlovák rendszámú autók a magyarok kezében. Eközben a rendőrség továbbra is oda figyel, ahová nem kellene, és szervereket foglal le, amiken soha nincs illegális adat.
Az április legszomorúbb eseménye mégis az, hogy a Kis Vuk moziba került, amiről kiderült, hogy csupán egy jól megemésztett vacsora utáni róka szintjét üti meg. Holnap itt folytatjuk az éves áttekintést.
 
 

Karácsonyi féktelenség

2008.12.25. 12:00

Milyen meglepő! Az idei karácsonykor a kereskedők jelentése szerinte még néhány százalékkel erősebb is volt a forgalom, mint tavaly ilyenkor. Kezdődhetne így is egy ezzel kapcsolatos írás, ebből az első mondat azonban nem állja meg a helyét. Mert a tény egyáltalán nem meglepő. Lehetett előre tudni, hogy a pénzügyi világ erőiben keletkező zavar semmilyen hatással nem lesz az emberek gondolkodására. A karácsony a kötelező költekezés időszaka, pontosabban indoka. Olyan ez, mint a sokadik pohár tej. Ráfoghatjuk a nyuszira, illetve jelen esetben nem rá, mert ő csak tavasszal jön. Aktuális szereplőink a Jézuska, Télapó és ki tudja még kicsoda.
Az itt látható kép eredeti felirata humorosan annyi, hogy „Amint megtudhattuk, a Karácsony az évben olyan időszak, amikor megünnepeljük az első hitelkártya születését”. És bizony az emberek most is áldoztak rendesen. Mindenki vásárolt, a valóságtól teljesen elrugaszkodottan. Tévéből a népszerű lcd és plazma modellek már karácsony előtt kifogytak a boltokból. Történik mindez úgy, hogy az átlagember még azt sem tudja, hogy a két technológia között mi a különbség, tehát az eladó azt sózza rá a vevőre, amiből még van raktáron. Arra a vevőre, akinek fogalma sincs a fullhd és hasonló szavakról, csak azt tudja, hogy most ezt kell venni. Igen, ha kell akár hitelre is, hiszen a fájdalom nem jön azonnal. Akár hónapokat is lehet várni az első csekkre, ami majd a legrosszabb pillanatban fog a postaládában landolni. Ezzel a csekkel aztán el lehet menni a postára. Könnyű lesz már eltalálni oda, mert megvették az emberek a boltokból az összes navigációs berendezést. Igaz, ezeket a kütyüket továbbra sem fogják használni, mint ahogyan addig az autót sem, mert tankolásra már nem maradt pénz. Hogy ez mennyire igaz, azt mi sem mutatja jobban, mint egy újsághirdetés egy vidéki lapban. 3 éves Suzuki 4500 km-el eladó. Természetesen garázsban tartva! Nem tévedés, négyezerötszáz kilométer 3 év alatt. Akárhogy számoljuk, ez a 4500 km taxival és sofőrrel sem lett volna több, mint amit a tulajdonos ebben a 3 évben az autóra költött. És ez bizony nem olyan, mint mikor a Ferrari megy ennyit 3 év alatt, mert ott még meg is értenénk. Biztosak vagyunk, hogy ebben az évben is nagyon sok ilyen autó kelt el, amit nulla kezdőrészlettel hazavittek, és lehet, hogy szegény még egy garázst sem kap, hanem ott fog állni a panelház előtt. Közben azért büszkén kihúzhatja magát, mert az ő ára egy kategóriába esik azzal a panellakással, amiben a tulajdonosai laknak, mégis rá költötték ezt a csomó pénzt, illetve hitelt. Mert bizony sok hitel fogyott, aminek örül a bank, de fenemód.
De hát ajándékozni csak kell, nem? Igen, de ki kapta a plazmatévét? Ki kapta a hűtőszekrényt? Ki kapta az autót? Kiderül, hogy az emberek egy csomó olyan dolgot vettek, amire jó indok volt a karácsony, de valójában úgy van ez, mint apuka a gyerek villanyvasútjával, amiben régi álmok teljesülnek be. Ennek egyik általam tapasztalt legszélsőségesebb példája az augusztusban megvásárolt számítógép volt, ami amúgy karácsonyi ajándékként funkcionált már a hazavitele pillanatában. Hozzá kell tenni, hogy nem a gyereknek, hanem két felnőtt vette „egymásnak”. És nincs is ezzel semmi baj, ha ettől nem kell a következő 5-7 karácsonyig tartó időszakra eladósodni, de bizony nagyon sokan eladósodtak most is. Aztán, amikor már senki sem emlékszik a mostani karácsony eufóriájára, eljön az időszak, amikor a törlesztőrészletek mellett nehéz lesz kifizetni a gázszámlát. És akkor majd az a gonosz gázszámla lesz a hibás, nem is ám az, aki a családi likviditás fogalmát mellőzve rohant a tömeggel vásárolni. Vásárolni, mert most 30-40%-kal olcsóbb. Hogyne, olcsóbb, mert a kereskedő eleve úgy árazta be, hogy majd ezeket a címkéket rá lehessen ragasztani, mert a magyar így fogja elvinni azt, amire valójában nincs is szüksége, de lehetősége az végképp nem lenne.     
Ezek után mit is lehetne kívánni? Jó tévézést mindenkinek, ezután az hivatalos uzsorabank hirdetését nagyban lehet élvezni! Figyelhetjük rajta a benzinárat, és már otthon kiszámolhatjuk, hogy a 2000 forint, amennyit általában tankolni szoktunk egy hónapra, ez most mennyi benzint fog kifutni. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen még itt az eufória. Ne rontsuk el az ünnep hangulatát, ráérünk még erről beszélni jövőre is. Inkább jó szórakozást mindenkinek! Gondolkozni meg ráér jövőre, ha már most nem is sikerült! :)
 

Sok médiában, blog-ban téma manapság a MÁV és a sztrájkolók, így sok minden, amit le fogok írni már ismerős lehet az olvasóknak, de megpróbálom összefoglalni a saját stílusomban azokat a megállapításokat, amelyek az újabb sztrájk alatt megfogalmazódtak bennem.

Mielőtt azonban belecsapnék, gyorsan közlöm – annak ellenére, hogy már másfél éve nem élvezem a MÁV kiváló logisztikai szolgáltatásait – van létjogosultsága annak, hogy írok róluk, előtte ugyanis négy évig ingáztam siófok és Miskolc között kéthetente (4*26*600km=62400km), így bőven volt alkalmam megismerni minden oldalát a vasútnak.

 

Az emberek jó része nem is érti, pontosan miért is sztrájkolnak a a vasutasok (illetve az X darab vasúti szakszervezet közül az egyik)? A MÁV már jó ideje sok-sok – elvileg független – Rt./Zrt./Kft. csoportjából álló cégcsoport kibogozhatatlan oda-vissza szerződéses viszonyokat alkotva. Most a réges-régen az egyik eladásából befolyó pénzt szeretnék Gaskóék ha szétosztanák köztük, mivel ezt akkor – állítólag – szóban beígérte valaki. Csak gondolom, hogy szóban, mivel vélhetőleg ha írásban tették volna, akkor nem sztrájkolnának most, hanem már rég bíróságon lenne az ügy.

 

Van-e értelme azt firtatni, hogy miért pont csak annak az egy leányvállalatnak az eladásából származó részesedést szeretnék, s miért nem vállalják fel a cégcsoport többi cége által termelt veszteséget is? A folyamatos állami dotáció mellett ma már kiszámolható, hogy minden egyes vasutasra kb. ötmillió forint tartozás jut. Ezt nem kérik a most sztrájkolók? Csak a nyereség kell, de a munkánkból eredő állami veszteség már nem kell? Azt fizessék csak az állampolgárok? Tudom, rossz példa, de akkor ezen az alapon akár a MOL csoport dolgozói is kérhetnék pl. az anyacégtől, hogy a két -három éve eladott Földgázellátó és Földgáztároló Rt.-k utáni bevételt osszák szét köztük. Igaz, senki se ígérte ezt be anno, ráadásul a megmaradt többi leányvállalat dolgozójának semmi köze nem volt ehhez a két céghez, de hát miért ne? Egyszerűen nonszensz a dolog... (Tényleg: akkor én most gyorsan szeretném kérni a T. államtól, hogy gyűjtse ki számomra az elmúlt tíz év legnagyobb privatizációs bevételét produkáló értékesítését, s annak a rám eső részét legyen szíves számomra átutalni. Ja, az államadósság rám eső részét nem kérem, a nélkül jól megvagyok. Köszönöm!)

 

Azon is eltűnődhetnénk egy kicsit, hogy azt ilyen rosszul összerakott cégcsoportban érdemes-e továbbra is fenntartani a MÁV-ot? Mára már bebizonyosodott, hogy az így-úgy összetákolt menetrendeken érdemben nem tudnak a nehezen végigvitt elfogadása után változtatni, mert más leányvállalaté a pálya, másé a kocsi, másé a kiszolgáló személyzet, másé az állomás, másé a felügyelet, másé a járatok indításának joga, stb. Csakhogy ebben a jelenlegi szerkezetben felhalmozódik egy akkora felesleges slepp, amely lehetetlenné tesz bármilyen érdemi munkát is. Minden leányvállalatnak külön igazgató tanácsa, felügyelő bizottsága, külön jogi osztály, külön személyzeti osztály, külön számvitelisek, stb... Ne is csodálkozzunk, ha mára már a mindennapi munkájuk is olyan szinten lehetetlenült el, hogy csoda, hogy elindulnak még a vonatok (már legalábbis mikor nincs sztrájk).

 

Bevallom, nekem kicsit az is furcsa, hogy ilyen gazdasági környezetben, amikor az emberek döntő többsége annak örül, hogy holnap még bemehet egyáltalán dolgozni, s kap bért a munkájáért egyesek a fent ismeretet mondvacsinált okokra hivatkozva szívatják meg az egész országot, mert ez kérem szín tiszta szívatás.: Ha csak a MÁV vezetésével szeretnének keménykedni, akkor a szép bevételeket hozó tehervonatok közlekedtetését akadályoznák, nem a személyvonatokét. Igaz, akkor a közvélemény nagy ívben nem foglalkozna velük, de ezzel legalább akkora érvágást okoznának a MÁV vezetésének, mint amit a mostani közvélemény nyomásával elértek.

 

Azzal is csak a lakosság haragját és ellenérzését szítják, hogy az esetleg közlekedő vonatokról semmiféle tájékoztatás nincs. (Azt most hagyjuk, hogy az utastájékoztatás amúgy sem fő erőssége a MÁV-nak.) Érdekes módon Európa döntő többségében ha a közlekedési vállalatok alkalmazottjai sztrájkolnak, akkor ezt úgy teszik, hogy pontosan, és időben tájékoztatják az utazni szándékozókat, mikor mely járatok fognak közlekedni, hiszen nem az a céljuk, hogy az utazóközönség ellenük forduljon, hanem az, hogy azt maguk mellé állítsák. Ez nálunk már csak a vasúti cégek összekapcsolódásai miatt sem lehetséges. A korábban már példaként felhozott rengeteg kis, különálló vállalatból/vállalkozásból álló MÁV cégek nem képesek ezt a problémát se megoldani hatékonyan. Nem tudják megmondani, mely leányvállalat mely dolgozója fog sztrájkolni, így azt sem tudják pontosan megmondani, hogy mely munkafolyamatok fognak kiesni. Marad a jó régi telefonálgassunk mindenkinek, hátha sikerül valamikor valahová egy-egy szerelvényt elindítanunk, nem baj, ha nincs benne a menetrendben, nem baj, ha senki nem tudja hová megy, de menjen, mert akkor tudunk nyilatkozni, hogy lám-lám a sztrájkolók nem érték el céljukat.

 

Nemrég a reptéri vezetők egy elég stílszerű s egyszerű módját választották a probléma kezelésének: gyorsan felvettek görög biztonsági embereket, s máris meg tudtak nyitni pár folyosót az utasok számára. Nem hiszem, hogy a MÁV vezetése képtelen hirtelen a szomszédos országokból pár nyugdíjas ex-vasutast (hogy nagyon betanítani se kelljen őket) előteremteni. Egyszerűen nem foglalkoznak a dologgal, hisz az ő prémiumuk és fizetésük akkor is meglesz, ha van megegyezés, s akkor is, ha nincs megegyezés. Mint ahogy az az állami vezetésű cégek többségében megfigyelhető: a vezetőség nem érdekelt a hatékony és költségtakarékos működtetésben. Nem érdekeltek a minél magasabb színvonalú (s így egyre jövedelmezőbb) szolgáltatásban...

 

Arra azonban nem igazán készültek fel a sztrájkolók, ami az egész után jöhet. Az emberek ugyanis rendkívül találékonyak. Szombaton siófokról hazafelé tartva csak a Hungáriától az M3 bevetetőjéig megtett kb. 5 percben négy fiatalt is láttam ácsorogni kis táskával, s kezükben táblácskával: „Miskolc”, „Debrecen”, „Eger” stb. Csak a héten három barátom regisztrált a www.oszkar.com telekocsi oldalra, s örömmel újságolták: nemcsak hogy kényelmesebben utaztak, de még sokkal olcsóbban is, mintha vonatoznának. Két kollégám is a héten regisztrálta magát az oldalra, pár nap alatt az összes általuk meghirdetett útra be is jelentkeztek utasok. Virágzik a telekocsi mozgalom. A buszpályaudvarok folyamatos telt házzal üzemelnek, a különböző személyszállítással foglalkozó cégek tapsikolnak örömükben. Csakhogy: sokan azok közül, akik most felfedezik, hogy mekkora előnye is van a telekocsi mozgalomnak (kevesebb környezetszennyezés, kényelmesebb utazás, olcsóbb mindkét félnek, kellemes társaság, érdekes embereket ismerhetek meg, stb.) nem fognak visszaváltani a zajos, büdös, kényelmetlen, s a mindenkori sztrájkot, mint Democles kardját a feje fölött tartó vonatokra. A sztrájkok alatt könnyen kiderülhet ám, hogy nincs is akkor szükség a MÁV-ra. Hogy az emberek jó része kiválóan meg tudja oldani az utazását nélküle is. Akkor viszont a kedves sztrájkolók ne csodálkozzanak, ha jövőre a fél bandát kirúgják, mivel nincs szükség az utazóközönség hiányában üresen közlekedtetett vonatokra...

 

Fizetésemelést kapsz!

2008.12.17. 10:30

Amit rövid időn belül megtanul az ember az életében, az egy Einstein által is megfogalmazott igazság. Ő is kijelentette, hogy az emberi hülyeség és a világegyetem végtelen, bár ez utóbbiban ő sem volt biztos. Ennek iskolapéldái mai napig feltűnnek, és immáron az internetnek köszönhetően fénysebességgel is képesek terjedni. Lássuk ennek egyik legújabb példányát.
Ki ne álmodozna fizetésemelésről, ám nagyon sokan nélkülözni kénytelenek ezt az örömöt az életükben. Sokan ma örülnek annak, hogy egyáltalán nem ők azok, akik a munkahelyük kapuján kívül végezték a gazdasági megszorítások következményeként. Ilyenkor balga dolog arra gondolni, hogy most támadjuk le a főnököt egy kis plusz juttatás reményében, gondolhatnánk. De ez nem így van! Csupán egy kérdést kell feltenned magadnak: „Januárban a bérlistán lesz a Neved mellett friss bejegyzés, vagy a baleklistán? :-) „ 
Ezzel a bevezető gondolattal indít a fizetesemeles.hu, és valljuk be, hogy jobb domain nevet nem is lehetett volna választani a célhoz. Az itt megrendelhető kiadvány nem kevesebbet ígér, mint azt, hogy segítségével már most kiharcolhatjuk a béremelést, és az újévnek már ezzel a tudattal vághatunk neki. Íme az oldalon található egyik lista:
- Fix bevételt hoz
- azonnali - legalábbis rövid időn belüli - eredményeket érhetsz el, és ekkor már csak azon kell gondolkodnod, hogy mire fordítsd
- a megrendeléstől számított néhány napon belül az idő és ráfordítás már csak Neked dolgozik
- olyan fegyver és technika kerül a birtokodba, melyet jelenleg csak Tőlünk szerezhetsz meg ilyen színvonalú szolgáltatással
- termékünk lehetőséget ad - ha elég ügyes vagy és főként gyors - hogy több kollégádat kizárd a fizetésemelést kérők és megszerzők köréből
Tipikus rizsák, de irányítsuk figyelmünket az utolsó pontra. Legyünk rohadékok, fúrjuk meg a kollégákat, toljunk ki velük, mert úgyis az a menő. Itt csak azért nem háborodunk fel túlzottan mélységesen, mert az oldal, úgy ahogy van, teljes mértékben egy vicc hatását kelti, így ne is menünk bele a pontonként való elemzésébe. Érdekes, hogy kísértetiesen olyan sémára épül, mint a ProBioLifeWayNet42 MLM hálózatot leíró vicces oldal, amelyet alapműnek is tekinthetünk ebben a témakörben. Vagyis a hülyeség minden tipikus jegyét magán viseli. A nagy különbség csak az, hogy ez utóbbi tényleg csak vicc, míg ez véresen komoly. Már csak azon gondolkozom, hogy miként lehetne az ilyen hülyeségterjedésnek elejét venni? Jogilag belekötni abba, hogy könyvet írjunk ilyesmiről, nem lehet. Elvégre elképzelhető, hogy amennyiben tényleg kérünk emelést, akkor tényleg kapunk is. Igaz, mindez igaz lehet egy ilyen baromság elolvasása nélkül is. De kit érdekel ez az után, amikor valaki elhiszi, hogy az emelés tényleg a könyvcsomagnak volt köszönhető.
Inkább lezárom magamban a gondolatsort egy elgondolkoztató idézettel az oldalról: „Nem volna csodálatos, ha több mindent megvásárolhatnál a fizetésedből, mondjuk egy új laptopot, egy trendi mobilt, cipőt a hozzáillő táskával, vagy a már régóta hőn áhított télikabátot, esetleg az autódhoz és az egyéniségedhez illő mp3-as lejátszót, ne adj'Isten a hideg eldurvulása előtt négy téligumit? Vagy ha csak szimplán nem okozna akkora gondot a számlák befizetésével kapcsolatos állandó sakkozás? (és még sorolhatnék számos apróságot, melyektől még boldogabbnak érezhetnéd magad) Ugye, hogy jó lenne?” Igen kedves lehúzó ügynök! Nagyon helyesen fogalmazott. Ezek olyan dolgok, amitől boldogabbnak ÉREZHETEM magam. Én azonban boldog vagyok attól, hogy már eljutottam az értelemnek arra a szintjére, amikor az ilyen sületlenségek nem váltanak ki belőlem azonnali vásárlási reakciót. A gyermekeimet figyelve ez megfelelő szülői oktatás segítségével olyan 5-6 éves korban be kellene, hogy következzen. Így nagyon tudom sajnálni azt, hogy vannak az országban még olyan felnőttek, akik talán meg fogják rendelni. Így a kedves lehúzó ügynöknek és csoportjának futja majd téli gumira, mp3 lejátszóra, trendi mobilra, számlákra, és ettől majd olyan boldogok lesznek. 
 
 

A TESCO diszkriminál

2008.12.15. 12:00

A nagyáruházak rövid időn belül életünk velejárói lettek, ezzel együtt kialakulhatott bennük a velük kapcsolatos szimpátia és utálat is. Szeretjük őket, mert nagyobb választékkal találkozhatunk, és néha lényegesen olcsóbban kapjuk meg a termékeket, mint máshol. Azonban időnként bosszantó dolgokat is kaphatunk tőlük, amiben a TESCO azért jelentősen élenjáró a magyarok között.
Ki ne találkozott volna már azzal az idegesítő jelenséggel, ami leginkább a pénztárnál szokott kiderülni. Azzal, hogy a kirakott ár még csak köszönő viszonyban sincs azzal, amit velünk fizettetni szeretnének. Megdöbbenéssel nézzük át a blokkot, hogy bizony ennyiért a sarki kisboltban is megvehettük volna az adott árut. Tudjuk, jön a hivatalos magyarázat, hogy a rengeteg termék között nehéz megtartani a szinkront a kiírás és a pénztárgép között. De ez minket nem érdekel, mindenkinek meg van a maga feladata. A buszsofőrnek is nehéz, hogy a buszt szinkronban működtesse a forgalommal és a lámpákkal, és baleset esetén nem fogadjuk el indokként, hogy az ő munkája milyen nehéz. Az meg biztosan mindig csak a csúnya véletlen műve, hogy az olcsó árcímke felett sokszor ott sorakozik a kinézetre és elnevezésre nagyon hasonló, ám amúgy kétszer olyan áru termék. Mégis a legbosszantóbb jelenség a TESCO esetében nem is ez, hanem az, amint a vidéki áruház megkülönböztető módon lép fel vásárlóival szemben. Őket jobban lehúzza, többször megsarcolja.
Kezdődik a téma az esetlegesen létező benzinkútnál. Miközben Budapesten lényegesen olcsóbb a benzin gazdaságos változata, mint más kutaknál, ugyanez vidéken 1 forintos különbségre szűkül, országrésztől függetlenül. A jelenség annyira erős tud lenni, hogy például a tapolcai benzinkútnál a Balaton partján is találni olcsóbb márkás kutat. Erre a magyarázat kézenfekvő, mindenhol a lehető legjobban szeretné kizsebelni a vevőt az áruházlánc, és vidéken kisebb a konkurencia. De menjünk is tovább a termékek vizsgálatakor, nézzünk rá a szatyorra. Arra a szatyorra, amit a vevő ingyenesen kap a termékei elcsomagolásához. Jobb pénztárosok még kulturáltan bele is pakolnak nekünk, kedvesen mosolyogva, sőt kérésre még kaphatunk is 1-2 extra darabot belőle. Mindez igaz a főváros és környékére, mert kicsit távolodva már csak 5 forintért kaphatunk belőle darabonként. Ebbe aztán bele is rakhatjuk a trappista sajtot. Apropó sajt, ez a gyártás helyétől nem egészen 40 km-re lévő áruházban 200 forinttal drágább kilónként, mint a 180 km-re lévőben. Lehet, hogy csodálatos logikámat rögtön agyonvágná egy TESCO logisztikus, aki elmesélné, hogy a sajt mindenképpen bekerül egy központi raktárba akkor is, ha azt a szomszéd telken gyártják, tehát ezt ne vegyem figyelembe. Az már csak hab a tortán, hogy az amúgy is szűkebb választékú üzletekbe néha meg sem érkezik az akciós áru, és a helyi alkalmazottaktól legfeljebb egy buta nézést kapunk, amikor érdeklődünk.
Egyszóval ilyen a vidéki hipermarket élet. Mindezt mondom úgy, hogy mint fővárosi, általában az ittenieket látogatom. Ezért inkább csak bosszantó és kellemetlen számomra, mintsem mindennapi gyakorlati jelentőségű, hogy látom, a multi jelen esetben gátlástalan, és pont annyira húzza le az embereket, amennyire csak lehet. És bizony azokban a térségekben, ahol amúgy is nehezebb, még inkább megteheti. Tudom, ha nem tetszik, ne vásároljon ott az ember. Ha tehetem, tartom is magam ehhez.
 

Tojunk az Unióra

2008.12.12. 14:30

Egy szürke, kicsit borongós május 1-én jelentős dolog jött el a magyar történelemben. Magyarország tagja lett ez Európai Uniónak, amelyet mi magyarok is akartunk. Ezt az akaratunkat több fronton is megerősítettük, akár a népszavazásra gondolunk, akár a parlament döntésére. A lényeg, hogy mi akartunk, küzdöttünk érte, mert úgy gondoltuk, hogy ez jó lesz számunkra, az országunk számára. Ez a döntés azonban a sok lehetőség, uniós forrás, ideömlő pénz mellett mással is jár. Az EU tagországoknak nem csak jogaik, de kötelességeik is vannak. Többek között az, hogy az EU által hozott direktívákat betartsák, és ne próbálják meg belső szabályozással elkülöníteni az országukat. Lényegében az EU gátol minden olyan törekvést, amikor valaki kis királyságot játszik saját hazájában, hátrányt okozva ezzel akár a saját, akár más országok polgárainak. Mi azonban kemények vagyunk, és sorra mutatjuk be a rendetlen kisiskolás figurát, nem bántva a nagy monopol törvényeket, és sarcolási intézményeket. Itt szeretném felhívni a figyelmet az egyes pontoknál fellelhető linkekre, mert az esetekről és pillanatnyi állapotukról bővebb leírást többek között ott lehet találni.
Itt van rögtön a regisztrációs adó, mint régen húzódó vita. Mivel az EU-n belül nem létezik vámfizetési kötelezettség, a magyar ember rögtön feltalálta a saját módszerét. Átcímkézi az összeget, és ezután regisztrációs adónak fogja hívni. Igaz, hogy ezzel kapcsolatban folyamatosan kapjuk a vizsgálatokat, és a történetnek még nincs vége, de mi nem teszünk semmit. Legutóbb, amikor erről kellett volna dönteni, akkor egyszerűen törölte a napirendi pontot a bizottság. De menjünk tovább, ha már a járműveknél tartunk. Itt van a mopedautó, amiről már egyszer kitalálták és megalkották a szabályt, hogy ez bizony nem autó, hanem segédmotoros jármű. Ettől kezdve itt bárki bármit is mond, és sok oldalban leírja, hogy szerinte ez miért autó. Ez érvénytelen, és az Unió annak rendje-módja szerint oda is szól annak, aki saját országában felül kíván írni egy ilyen szabályt. Ezzel tehát megint nyertünk egy fekete pontot, és egy területet, amit vizsgálhat ez EU. Attól ugyanis, hogy van Magyarországon valaki, aki szerinte ez autónak látszó tárgy, még nem lesz autó. De itt nem értjük meg, hogy vége annak az időszaknak, amikor valaki a hatalmas vízfejben kitalál valamit, és az szentírássá változik. Ma elvileg olyan törvényhozásunk van, ami nem sértheti a közösen létrehozott rendszert. Láthatjuk, hogy járművek területén van még mit fejlődni. De van máshol is.
Itt van a szerzői jogok kezelése. Nem elég, hogy nálunk irreálisan és meseszerűen magas az üres adathordozó árába épített jogdíj, ezért az illető gyakorlatilag nem kap semmit. Ezt fokozzuk azzal, hogy ebben az országban, ahol élünk, nem kezelhet ám akárki jogdíjat, csak az erre a célra létrehozott monopóliumok. Azaz hiába szeretné valaki saját maga képviselni akár a saját szerzői jogait, a sárkány sokadik nagy vízfejét nem tudja megkerülni. Intézményesített maffia, ahol már nem a klasszikus lövöldözős módszer működik, hanem egyszerűen egy törvényt állítunk mögé, hogy lehetőleg hitelesnek hasson, az egyébként teljesen EU jogellenes procedúra. Most pedig már hiába van ott szavazásra az új törvény a parlamentben, a vizsgálatot megnyertük ebben is, addig húztuk az átalakítást. Illetve egyes csoportok eddig tudtak lobbizni azért, hogy ne történjen semmi.
Ezzel az egésszel egy nagy baj van. A jobbik fele az, hogy eme határok között ragadt törvénytelenségek megszűnnek, de ennyi a jó része a témának. A baj ellenben az, hogy az EU elmarasztaló döntésének következményei nem érnek ott véget, hogy nem lehet tovább csinálni. Kemény, országos kasszának is jelentős mértékű büntetéseket lehet ilyekor befizetni. Arról ne is beszéljünk, hogy több esetben lehet a határozat része a kártalanítás is, aminek következtében sokan kaphatnak majd anyagi és erkölcsi kártérítést, pénzvisszafizetést és további kedvezményeket. Mindezt azért, mert a demokráciában elvileg létezik a jog, az egyének és vállalkozások joga, amit megsérteni súlyos dolog. És van hely, ahol ezt komolyan veszik, és mindenkire érvényes.
Talán itt volna az ideje, hogy mi lépjünk előbb, mielőtt ezeket a mesterségesen fenntartott pénznyelőket a nemzetközi jog fogja eltűntetni. Mert abban biztosak lehetünk, hogy akkor sokkal súlyosabb árat fogunk fizetni.
 
 

Visszaeső színesfémlopás

2008.12.09. 10:30

A dolgok előbb-utóbb maguktól is megoldódnak, legfeljebb nem a legkellemesebb módon. Most az idő és gazdaság visszaesése szolgáltatott egy időre megoldást a színesfémtolvajok ellen. Amit eddig nem oldott meg egyik kormány sem, hirtelen megoldotta az élet. A fémhulladék kereskedelem legfőbb felvevő piaci ugyanis többek között az autógyártás, és mint bajban lévő ágazatnak, nekik is megszorításokat kellett eszközölni. Mivel kevesebb autó készül, kevesebb fém kell, ami drasztikusan visszavetette a felvásárlási árakat. Most csak negyedét lehet kapni a fémekért, mint fél évvel ezelőtt, de még ezen az áron sem mindig veszik át a telepek az ócska (vagy nem éppen annyira ócska) vasat. Sok helyen éppen ezért tizedére szűkült a kereskedelem a nyárihoz képest, ami meglátszik a bűnözési statisztikákon is. A rendőrség is megerősítette, hogy töredékére esett vissza a fémlopás, hiszen az árak annyira alacsonyak, amiért már nem éri meg a kockázat vagy egyszerűen át sem veszik a lopott fémet a kereskedők. További csökkenés is várható az árakban, legalábbis egy ideig biztosan. Egyesek szerint a mostani ár már egy mesterségesen felduzzasztott szinten volt, és a spekulációs árnak egyszer vissza kell esni a normál szintre, amely szint most dőlhet el.
Tagadhatatlan, hogy megint szembesültünk egy ténnyel, amit annyiszor próbáltak maguk a hírek tálalói is homályosabb üvegen keresztül láttatni. Egy tényt, ami csupán annyi, hogy a magyar hulladékfém-kereskedelem jelentős mozgatórugója a lopásokból származó fém. Bármennyire is próbáljuk szépíteni, a bűnözési statisztikák magukért beszélnek. Jelentősen csökkent az ilyen jellegű bűncselekmények száma. Mindannyian tudtuk, hogy amennyiben egy köztéri bronzszobor eltűnt, akkor ez feltehetően nem valami lelkes magánszemély gyűjteményében végezte, hanem a kohóban, és a csatornafedél sem azért kellett, mert otthon még pont egy akkora vasdarab hiányzott az akna feledéséhez. Mégis az ilyen hírekben soha nem esett arról szó, hogy bizony mi áll a szobor eltűnésének hátterében. Ami érdekes, hogy a hozzáállás még ma sem sokat változott, és láthatóan vannak, akik még most is kötelességüknek érzi a hallgatást. 
Teszi ezt most a Népszabadság is, aki egyébként beszámolt a fenti változásról. Ritka az, hogy ugyanarra a vázra két cikk is megjelenjen. A téma ugyanaz, a betétszövegek ugyanazok, mégis más a cikk szövegezése. Az egyik szerint Óriásit estek az árak, már nem éri meg sem lopni, sem lomizni, a másik szerint Óriásit estek a használtfém-árak, nem éri meg lomizni. A cikkek ezután követik is ezt a vezérfonalat. Miközben az első még a lopásra helyezi a hangsúlyt bevezető szavaiban, és korábbi tervekről beszél, ami az ellen irányult volna, a második már elfelejti ezt, és csak a gazdasági aspektusokat elemzi. Hogy mi az oka, hogy végül mindkét írás megjelent, illetve fennmaradt az oldalon, azt nem tudjuk. Talán a belső ellenőrzés a lapnál nem találta túl jónak az eredeti verziót, viszont az is kikerült az átszerkesztett mellett.
Azt hiszem véget ért már a szocialista blokk virágkora, amikor azt hittük, hogy valami attól nem létezik, hogy nem írunk róla. Van egy nagyszerű film A mások élete címmel. Aki még nem látta, annak melegen ajánlott, annál is inkább, mert Oscar-díjat is kapott. A film egyik fő eleme, hogy az író, aki az NDK-ban él, egy cikket ír az ott elkövetett öngyilkosságok számáról, amely statisztikai annyira lesújtó, hogy az NDK vezetése nagyon szeretné azt tagadni. Ezért természetesen a cikk nem is jelenhet meg csak az NSZK-ban, és a titkosszolgálat megindul, hogy felderítse, ki is írta meg a valóságot. A valóságot, ami attól függetlenül létezett, hogy tagadták vagy sem. Valahogy ezt érezzük akkor is, amikor ugyanazokat a híreket több megvilágításban látjuk. A színesfémlopás, mint probléma létezik akkor is, ha nem beszélünk róla. Illetve pontosítsunk. Most kaptunk egy kis időt, hogy egy viszonylag nyugodt helyzetben kitaláljuk, mit is fogunk ellene tenni, ha az árak megint a magasba szöknek, és a lopás újra létezni fog. Nem szabad azt gondolnunk, hogy amennyiben nem beszélünk róla, akkor a probléma most végleg megszűnik. Kedves Betegünk! Akar róla beszélni?
 

Amikor büdös a munka

2008.12.05. 13:00

A közmunka program lényegét sokféle módon meg lehetne fogalmazni. Nem csak azt segíti elő, hogy a segélyezettek körében élő emberek jobban éljenek, hanem elősegítené a társadalmi integrációjukat is. Hiszen az, aki megszokta, hogy évek óta nem jár dolgozni, nagyon nehezen illeszkedik vissza a normális munkarendbe, ami egy oda-vissza ható tényezővé válik. Az ilyen ember nehezebben fog munkát vállalni, és nehezebben állja meg a helyét, de éppen ezért a munkaadók nem is alkalmazzák őket, ha van helyette olyan jelentkező, aki éppen nem munkát keres, hanem munkát vált. Ezen kívül a közmunka révén több önkormányzati feladat megvalósítható. Ezt próbája most kivitelezni Dombóvár.

A siker azonban fél siker. Miközben egyesek örülnek, hogy az eddigi 25 ezer forint helyett már átlagosan 56 ezer forintot vihetnek haza, mások egyáltalán nem örülnek az ötletnek. Vannak, akik egyértelműen visszautasították, hogy részt vegyenek ilyen munkában. Pedig ezzel együtt a következő 12 hónapra lemondtak az előbb említett 25 ezer forintos segélyről is, mert aki a közmunkát nem vállalja el, annak ez sem jár. A következő 12 hónap után pedig komoly esélye van annak, hogy ez meghosszabbításra kerül.

Mi az oka, hogy többen nem vállalták a munkát? Szerintük a munka rangon aluli. Jó, nyilván nem irodai feladatokról van szó, de azért rangon alulinak érezni a munkát ilyen helyzetben nem éppen hiteles dolog. A munkák ebben az esetben nem is annyira szörnyűek, csak olyanok, amiket mások napról napra elvégeznek amúgy is. Ároktisztítás, járdaépítés, hulladékgyűjtés, illetve jelen helyzetben az önkormányzat épületének a felújítása. Akik a most felkínált munkákat alantasnak érzik, azok végig sem gondolják, hogy ők nincsenek abban a helyzetben, hogy nagy válogatást rendezzenek a jobbnál jobb állásajánlatok között. Jól látszik, hogy hiába a segítő kéz nyújtása, vannak, akiknek a munka mindig is büdös marad. Megkockáztatnám, hogy nekik teljesen mindegy, hogy mit ajánlanának fel, bármit visszautasítanának, ami a munka kategóriába besorolható.

Hozzá kell még tenni azt is, hogy a közmunka elutasításának egy másik oka lehet, az a biztosan létező dolog, hogy a segélyen lévő emberek egy része valójában nincs munka nélkül. Nekik nem büdös a munka, hanem a feketemunka mellett még jól jön az a 25 ezer forint, amit így még le lehet akasztani. Arról ne is beszéljünk, hogy bármilyen egyéb támogatás igénylése esetén a segély az tuti nyerő adat, miközben a munkabér létezése már akadály lehet egy-egy olyan igénylés esetében, ahol szigorúak a számok.

Egyet azonban biztosan kijelenthetünk. Az eddigi és a még sok helyen létező rendszer biztosan rossz. Egy olyan társadalomban, ahol az elvileg munka nélkül lézengő emberek visszautasítják a nekik felkínált állás, ott valami nincs rendben. Ezen nyomvonalon el lehetne indulni abba az irányba, hogy a társadalom még inkább kiszűrje azokat, akik számára a társadalom segítsége nem átmeneti megoldás, hanem életforma. Ellenkező esetben egyre többen lesznek azok, akik egy munka felajánlása esetén csupán annyit mondanak: köszönöm szépen, de nekem a munka az rangon aluli.

Design váltás

2008.12.05. 12:00

Mielőtt  kép láttán örülnének azok, akiknek munkássága vagy életmódja eme oldalakon kritika alá esett, most szólok, hogy az oldal nem hal meg. Csupán arról van szó, hogy ezek után egy kicsit máshogy fog kinézni, és a korábbi felület már csak emlékeinkben fog élni.
Egy régóta húzódó folyamat, hogy a Hóbelevanc korábbi, igencsak puritán felületéből valami kicsit szebbet sikerüljön varázsolni, de az idő ugyebár nagy úr. Azokról a felvetődő nehézségekről ne is beszéljünk, hogy egy újabb felület megalkotásakor azt úgy kell kivitelezni, hogy lehetőleg a korábbi írások illeszkedjenek az új keretbe, és ne csak kinézetre, hanem úgy is, hogy nem esnek szét a sorok és a képek.
A blog.hu egy új sablonkészletet dobott ki, amiből rövid válogatás után sikerült kiválasztanom ezt. Ne nagyon firtassuk miért, ez teljesen szubjektív. Nem jelenti azt, hogy ez most így marad, és ebben nem lesznek változtatások, de úgy néz ki, hogy ez lesz az alap, amire a Hóbelevanc jövőbeni kinézete épül. Véleményeket nyugodtan lehet idezúdítani, sőt aki szerint ez nem jó, az máris küldheti az általa összerakott és jobbnak tartott css-t teszetelésre :)

Életképtelenek vagyunk

2008.12.04. 10:30

Magyarországon furcsa nézőpontból szemléljük a dolgokat. Az autópályán ott világít a felirat, hogy jobbról előzni tilos, miközben azon morfondírozhatunk magunkban, hogy egyáltalán hogy fordulhat elő, hogy mi jobbról meg tudunk valakit előzni, aki betartja a párhuzamos közlekedés szabályait. Mindegy, a helyzet adott, ott előzni nem szabad. Ilyen módon például a Hungária körúton minden nap mindenki szabálytalanul közlekedik, ugyanis amikor egyáltalán lehet haladni, akkor a sebességek a sávokban rendre 50-60-70, csak éppen belülről kifelé haladva. De nem akarok nagyon belemenni a KRESZ elemzésébe, mert az egész gondolat a mostani gazdasági helyzetelemzésekből indult ki.
Megindultak a gazdasági megszorításokkal kapcsolatos riportok, és jól tudjuk, hogy például a Szegénység blog íróját korábban nagyon szerette volna az egyik kertévé becserkészni egy interjúra, hogy mesélje is el, hogyan és miként élnek. Ők ugyan akkor nem vállalták el, de megfelelő alanyok mindig is akadnak, akikkel együtt sajnálkozhatunk, hogy mennyire rossz az élet itt a Kárpát-medencében. Együtt sírhatunk a befizetetlen számlák felett, a mindennapi élelmiszervásárlások problematikáját is együtt élhetjük át a főhősökkel. Olyan ez, mint a KFT Siker, pénz, csillogás című száma, csak itt éppen nem azok a jelenetek futnak. Nem pucér nők s annyi más érdekes, nem lövök, rúgok és a pénzemet szórom, hanem kivételesen együtt nyomorgok. De e nyomorgás közepette mindig zavar támad az erőben, illetve a gondolataimban, amikor a részleteket vizsgálom.
Itt van például a család, aki szerette volna összevonni hiteleit, de mire összevonták – a nyilván deviza alapú hitelt – már nem 10, hanem 12,5 milliót kóstált az adósság. Ez igen nagy gond, el is ismerjük. Sírnánk is együtt, de akkor hirtelen átvillan az agyunkon az, hogy vajon hol van ez a 10 millió forint? Lakásban, autóban, nyaralásban, plazmatévében, házimoziban, bicikliben, vasalóban? Nem tudhatjuk, de ez nem kis összeg. És vissza is jutottunk a jobbról előzéshez. Megint ott kezdjük vizsgálni az eseményeket, amikor már valami turpisság van a dologban. Hiszen a 10 millió forint akármilyen és akárhányféle hitelformában volt, 20 évre kivetítve havonta 90 ezer forint fix kiadás. Ezért ezt bevállalni nyilván nem lehetetlen feladat, de erősen meggondolandó, hiszen ez sok helyen több, mint amennyit egy ember keres egy hónapban. Persze, lakni kell valahol, hitelt fizetni a legtöbb esetben jobb, mint albérletet, de azért a részletek szempontjából az sem mindegy, hogy mennyiért is veszünk lakást, amikor erre a lépésre szánjuk magunkat. Mert bizony erősen számít, hogy a kiszemelt otthon 10 vagy 20 millió forint, miközben a különbség lehet, hogy csak néhány kilométerben mérhető. Mit is akarok ezzel mondani? Mindig elsumákoljuk ilyen riportoknál a lényeget, vagyis a részleteket. Ja, hogy akkor már nem is volna annyira sarkított a kérdés?
Aztán nézzük tovább emlékeinkben a riportokat. Család, akinek pont rosszkor jött az elbocsájtás. Aztán megtudjuk, hogy ők is ezt-azt hitelből vettek a lakásba. És bizony figyelmes szemlélő látja, hogy a lakásban feltűnnek nem éppen olcsó berendezések. Ilyenkor mindig óhatatlanul átvillan az agyunkon, hogy miért is sírunk itt mi. Nem, félreértés ne essék, mindenki úgy gyűjtsön magának dolgokat otthonra, ahogy jól esik. Ez sokkal jobb, mint nyomtalanul elszórni a pénzt. De néha gondolni kellene a jövőre is, például arra, hogy mi történik majd akkor, ha néhány hónapig valaki kiesik a keresők közül. Mert a hiteleket akkor is fizetni kell tovább, a számlák akkor is jönnek. Mi lenne, ha a legújabb hűtő helyett szépen csak tartalékba raknánk a pénzt?
És a végén, amit leginkább nem értek. Vannak kisebb-nagyobb boltok, eltérő árakkal. A közelben van egy kisebb bolt, ennek megfelelően a hipermarketek árához képest jóval drágább. De egy kis apróságért be szoktam ide is ugrani, mert egyszerűen nem éri meg elmenni a nagyba, meg időben is több egy kicsit. És akkor látom, hogy teljesen átlagos emberek, akik lehetnének a fenti riport alanyai is, a tele kosár cuccot pakolják a szalagra. És nem is abban rejlik az érdekesség, hogy mit vesznek, hanem abban, hogy mennyiért. Jól ismerem az árakat, hirtelen fejszámolással is tudom, hogy az általuk itt kifizetett 25-30 ezer forint a néhány kilométerrel messzebb lévő boltban sok ezer forinttal is kevesebb lett volna. Hiába a válság, hiába lehetne spórolni, kényelmesebb ide beugrani – amúgy autóval – és aztán sírni, hogy milyen kevés a pénz. Mert ilyenek vagyunk mi.
Sem a múltban nem gondoltunk a jövőre, sem ma nem gondolkodunk igazán azon, hogy miként tudnánk mi személyesen kompenzálni személyes válságunkat. Könnyebb szidni a rendszert, a bankokat, a boltokat, a kereskedőket, a politikusokat. Bárkit, csak mi ne legyünk a felelősek. Nem vagyunk mi hibásak semmiért. Se azért, hogy hitelt vettünk fel, sem azért, hogy nem tartalékoltunk, és azért sem, hogy most sem takarékoskodunk. Gyurcsány a hibás, aztán ki tudja, hogy alakul még. Hamarosan nyomhatjuk talán az Orbán a hibás matricát, mert az idők változnak. Csak mi nem.

 



Nyáron úgy döntöttem, internet szolgáltatót váltok. Válogattam, nézelődtem, mi lenne a legjobb- elszúrtam vele közel egy hetet. Végül a T- Home mellett döntöttem. Beültem a számítógép elé, és online elkezdtem megírni a megrendelésemet. Kattogtattam jobbra- balra, szépen haladtam, le is adtam a szerződést.
Mit ad isten, másnap látom ám, hogy egy másik szolgáltató (rokona az előbbinek) egy számomra ideálisabb megoldást kínál. Sebaj, gyors telefon, nagy nehezen elérem az ügyfélszolgálatot, és megbeszélem a hölggyel, hogy stornózzák a megrendelésemet, tárgytalan, semmis, nulla. Jó, jó, rendben, de máskor tessék jobban vigyázni!
Kb. egy hét múlva telefonhívást kaptam, miszerint a T- Home munkatársai útban vannak felém az egész berendezéssel a telepítés miatt. Mondom, ide ugyan ne jöjjenek, én lemondtam a szolgáltatást! Ja, semmi baj- válaszolja egy úr, és elegánsan elfelejt. Újabb telefon az ügyfélszolgálatnak nem kevés pénzért (hívását nem tudjuk fogadni, kérem, várjon!), végül kedves és előzékeny nő: Ja, tényleg, ez nem lett telepítve, a szerződést töröljük.
Gondoltam, ezzel már végre letudhatom T- Homeos problémáimat, mikor egy hónap múlva egy levél érkezett tőlük. Eszerint 4700valamennyi forinttal tartozom, legyek szíves befizetni. Néztem nagyokat, miért is tartozom? Aztán gondoltam, várok egy kicsit, nem telefonozok el újabb több száz forintot, majd csak rájönnek, hogy nincs miért fizetnem. Újabb egy hónap telt el, aztán jött az irgumburgum levél: Hamarosan korlátozni fogják (!) az internet szolgáltatásomat a tartozás miatt.
Nahát ezt már mégsem tűrhetem! Mivel az ügyfélszolgálat lassú és drága, hát írtam e- mailt (3 hete). Kértem, hogy nézzenek utána az ügyemnek, mert úgy vélem, a követelésük jogtalan, vagy tévedésen alapul. És hogy mi volt a válasz? Ugyan kérem… Csend és hallgatás. Nyilván a nemlétező szolgáltatásomat rég korlátozták anélkül, hogy feltűnt volna nekik, hogy egy ócska kábel nem sok, annyi sincs a házamban.

Nos, eredetileg akkorra terveztem a történet megírását, mikor az ügy lezárul, vagy valami hírt kapok, de közben kedves blogger társamnál  is találtam egy hasonlóan "jópofa" Telekomos akciót, így a kettőt együtt már nem bírtam magamban tartani. Kíváncsian várom a fejleményeket mindkét esetben, és ezúton szeretném jelezni a szolgáltató(k)nak, hogy „sajnos” nem vagyunk hülyék. Nem felejtjük egykönnyen, ha az ügyintézés vacakolós, nem kielégítő, vagy olykor az akadékoskodást, rosszindulatot látjuk mögötte. Így hát javaslom, ne csak akkor szíveskedjenek előzékenyek, szívélyesek lenni, mikor a potenciális ügyfelet látják bennünk, hanem akkor is, mikor éppen elfelé készülünk tőlük, vagy meggondoltuk magunkat, és mégsem az ő szolgáltatásukat kérjük. Létezik ugyanis olyan, hogy jóhír. Nem csak a tévében leadott reklámok határozzák meg az emberek véleményét, hanem a szájról- szájra terjedő esetek, sőt, talán van olyan is, hogy blogmarketing. Valaki leírja a véleményét, a tapasztalatait az interneten, az emberek pedig megnézik, és mikor választanak, akkor eszükbe jut: Ja, hát én azt olvastam, hogy ez a szolgáltató agyba- főbe szívatja az ügyfeleit! Akkor ezúttal mégsem ők lesznek nálam a tender győztesei.
Talán jó is ez, hogy így működik. Lehet, hogy így előbb- utóbb felmérik a szolgáltatók, hogy a folyamatos, normális ellátás, az átlátható ügyfélszolgálati rendszer, a gyors ügyintézés az, ami az embereket ott tartja valahol. A flegmaságnak, akadékoskodásnak előbb- utóbb híre megy akkor is, ha a szolgáltató (ezúttal a T- akármi) nem fizet érte reklámpénzt
a tv csatornáknak.  

Ezennel megalakítjuk a Veresegyházi Hímzőkör Biztosítót. A magyar KGFB piacon olyan újdonságokkal és lehetőségekkel lépünk fel, amellyel eddig soha nem találkozhatott. Most itt van a lehetőség, hogy ön, mint leendő ügyfél, hozzánk szerződjön át kötelező felelősségbiztosítása tekintetében. Egyedi árgaranciát dolgoztunk ki, mellyel biztosítjuk, hogy önnek a legkedvezőbb díja legyen, bárhol is él ebben az országban, és bármilyen következetes károkozó is. Miben áll egyedi garanciánk lényege? Ön keresse fel nyugodtan az összes biztosítót, kérjen ajánlatokat, és hozza el hozzánk. Mi az ön részére a legkisebb számnál is kisebbet fogunk mondani, mert ez üzletpolitikánk alapja. Ön kapja az árat, és ezután nem kérdez. Önnek úgyis az a lényeg, hogy a lehető legkevesebb díjat fizesse. Ezúton szeretnénk felhívni figyelmét, hogy biztosítása megkötésére online, vagy ügyintézőnkön keresztül van lehetősége. Későbbi károkozása esetén két ügyfélszolgálatunk áll a károsult rendelkezésére. A keleti régióban Makkoshotykán, a nyugati régióban pedig Karakószörcsökön. Szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy amennyiben év közben kárt okoz, akkor a most kapott 80%-kos díjkedvezményt sajnos kénytelenek vagyunk megvonni, és attól kezdve teljes díjat kell fizetnie biztosítására.
Hát valahogy ez a mai helyzet. A kötelező váltás lehetőségének utolsó munkanapján íme egy összefoglaló a magyar KGFB piacról, és annak visszás lehetőségeiről. Hiába a MÁV Biztosító csődje, ebből a szabályozás nem kíván semmit tanulni. Gyakorlatilag semmi nem változott, talán a kontroll lett kicsit erősebb. A mai piaci szereplők egy része pedig jól meg is lovagolja a lehetőségeket. Teheti ezt azért, mert az ide vonatkozó törvények nem szabályoznak semmit. Ugyan létezik kárkifizetés, elvileg megtérül minden esetben az ügyfél kára, de szolgáltatási színvonalban óriási eltérések vannak. Miközben a biztosítók egy részének szerződése van az ország minden pontján lévő szervizekkel, a másiknak majdnem csak egy elérhetetlen ügyfélszolgálata vagy faxszáma létezik. Miközben az egyik biztosítónak van emberi közelségben irodája, a másikhoz igen sokat kellene utazni. Miközben az egyik biztosító szerződött partneréhez bevisszük az autót, leadjuk a kulcsot, majd elhozzuk a kész autót, a másikkal hónapokat küzdünk, hogy egyáltalán odáig eljusson a dolog, hogy a történet már egyenesbe került, és a biztosító már nem köt bele semmibe. Ilyenről olvashattunk tegnap példának okáért a Homáron.
Mondhatnánk, hogy nem is érdekelne senkit, ha itt nem arról a klasszikus esetről volna szó, hogy a más nemi szervével verjük a csalánt. De itt pont ez van. Mi választjuk meg, hogy másnak ki fogja az autóját javítani. Ebben az esetben pedig egy szempont kerül előtérbe, az ár. Minek fizessek többet, hiszen nem én fogok hónapokat faxolni, telefonálgatni, autó helyett tömegközlekedéssel járni, hanem a másik, akinek az autójára megsemmisítő csapást mértem. Mondhatnánk természetes, és ez így is marad, amíg konkrét szabályok nem rögzítik a kárkifizetés menetét. Talán az is megoldás lehetne, ha a törvény azt rögzítené pontosan, hogy amennyiben a károkozó biztosítója nem fizet időben, akkor a MABISZ kiegyenlíti a számlát, és meg is kezdi behajtani a károkozón magán. Talán ekkor az emberek jobban meggondolnák, hogy melyik az a szolgáltatás, amit ők maguk választanak. Tévedés ne essék, egyetlen biztosítót sem szeretnék előtérbe helyezni ezzel, csupán azt kellene végiggondolnia egyszer valakinek, hogy nem jó ez így, de megint csak akkor lesz gondolkodás, amikor valami balhé lesz.
Mert a mai piac még igen érdekes. Indítsuk be a kalkulátort. Vidéki fiatalok vagyunk, akinek olyan friss a jogosítványa, hogy csak na. Csupán annyit értünk el életünk során, hogy a biztosításunkat M4-be toltuk, és bevallottan egy rakás autót lezúztunk az elmúlt évben is a régi Skodánkkal. Egyszóval, ha nem fejlődünk, akkor minket felvállalni tuti százezres vagy milliós nagyságrendű kiadás lesz a következő évben. A kalkulátor pedig már dobja is a számot, negyedévente 20 ezer forint alatt kapunk így is kötelezőt. Nem számít semmi több, nekünk az ár a lényeg. A nagy számok törvénye alapján a biztosító úgyis fog fizetni. De mi van akkor, ha pontosan így gondolkozik a többi személy is, akinek ekkora a károkozási hajlandósága? Akkor majd jön a biztosító, és szépen elkezdi a károsult számláját megreklamálni, telnek a hónapok szépen. Mert mi az már, hogy egy ködlámpa több tízezer forint, hogy egy műanyag márkajelzés tízezer, és különben is minek új, hiszen az autó már elmúlt egy éves…a történetet fűzhetnénk tovább, a vége ugyanaz.
Ma semmi nem biztosítja azt, hogy a piacon rendezett és tisztességes viszonyok alakuljanak ki. És azok után, hogy egy egyesület csődje sem változtatott semmit, nem igazából reménykedünk már semmiben. Illetve valamiben talán mégis. Hogy amikor megtörténik a csattanás, utána a másik fél, amikor előveszi a befizetést igazoló dokumentumot a forgalmi mellől, akkor azon nem egy olyan név lesz, amitől féltünk.

BIX - 100 Gbit/s

2008.11.27. 10:30

Hát eljött a nagy pillanat. A BIX forgalma - amely a magyar internetszolgáltatók közötti adatcserét hivatott megvalósítani – az itt látható grafikon szerint tegnap este elérte e 100 Gbit/s értéket.
Pontosan 13 hónapja történt, hogy a forgalom 60 Gbit/s volt, és jó ideig nem is nagyon mozdult el erről a pontról. Az utóbbi időben nem is a szélessávú előfizetések számának növekedése járult hozzá ehhez az újabb eredményhez, hanem az, hogy egyre több szolgáltató nyitott a nagyobb sávszélességek irányába. Ehhez hozzá kell tenni, hogy nem tudhatjuk pontosan, hogy a szolgáltatók közötti egyéb kapcsolatokon keresztül mekkora forgalom bonyolódik, és mekkora a saját hálózaton belüli forgalom, például a T csoport esetében. Közben persze a szolgáltatók maguk is küzdenek azzal, hogy a megnövekedett kapacitásokat ki tudják szolgálni. Ebben a belső sávszélesség növelése mellett egyéb technikák is beléptek, többek között az UPC az utóbbi időben több fórum tanulsága szerint is jelentően korlátozza a P2P forgalom prioritását. Ez azt eredményezi, hogy csúcsidőszakban ezek használhatósága és sávszélessége töredékére csökken, ami miatt többen a szolgáltató váltáson gondolkodnak. Ki tudja, talán más szolgáltatók is dolgoznak a saját megoldásukon, ami miatt nem lehet tudni, hogy merre is érdemes mozdulni.
Hogy mit hoz a jövő, azt még kevésbé tudhatjuk biztosan. A szélessávú piac most még további fejlődés előtt állhat, főleg úgy, hogy az egyre feltörekvő kisebb cégek is több területen jelentős konkurenciává léptek elő. A DIGI Kft. mellett több szolgáltató is belépett az igen nagy átviteli sávszélességet biztosító LAN-os piacra, de közben feljövőben vannak olyan - régen kisebb cégek-, mint például az adsl piacon erőteljesen előrenyomuló TVNetwork Nyrt. is, aki a hírek szerint a mobilszolgáltatói babérok felé is kacsingat. Úgy néz ki a internetben a sávszélesség mellett továbbra is az ár dominál, de a sok kicsi sokra megy, és ezek forgalma is megjelenik a nagy közösben. A verseny jó, csak remélhetik az előfizetők, hogy ez a közeljövőben sokkal erősebb lesz.
Addig is mindenki netezzen szorgalmasan, mert messze még a következő 100 Gbit :)
 

A nőverés, mint szokás

2008.11.25. 12:30

A halálozási okok között ugyan nem elsőrendű, de ettől még megdöbbentő a hír. Idén eddig 67 nőt ölt meg a férje vagy élettársa. Ennyi élet nem létezik tovább, mert a mellette lévő férfi nem tudott uralkodni az indulatain, és azt a házastársán vezette le különböző formákban. A nők jogaival foglalkozó szervezet szerint ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a legtöbb esetben ki sem derül az erőszak, ami becslések szerint minden tizedik nőt érint Magyarországon. Évente 5000 nő tesz feljelentést a rendőrségen emiatt, de nyilván sokkal nagyobb számú tehetne. Ráadásul az erőszak nem csak a nőt érinti, hiszen ennek sok esetben rendszeresen szem- és fültanúi a gyerekek is, amit az egyik vallomás részlete is mutat: „Azt hittem sima verés lesz”, mindezt mondta egy 7 éves kisfiú, miután arról kérdezték mit is látott, mikor nevelőapja megpróbálta megkéselni az anyját.
Sok gondolat kering ilyenkor a levegőben. Az is igaz, hogy gyakorlatilag semmi érdemi előrelépés nincs abban, hogy ezeket az áldozatokat jobban védje a törvény keze, illetve a felelősök büntetése sem valósul meg. Gyakorlatilag a gyilkosságtól eltekintve szinte büntetlenül lehet ma bántalmazni otthon a nőt, tehát törvényileg semmi visszatartó erő nincs az ellen, hogy valaki ezt megtegye. Igen, tény az, hogy normálisan elvárható férfiviselkedés volna, hogy nőt nem ütünk meg, de ha már valaki ezt képtelen felfogni, akkor kellene neki segíteni, ha más nem, hát drasztikus eszközökkel. De ez csupán az érem egyik oldala. Van azonban egy másik tényező is ebben, és előre hangsúlyozom, ezzel egy csöppet sem válik kissebbé a férfiak ezen bűne, csak rávilágít a felelősségvállalás egy másik oldalára is. Szeretnék idézni Doris naplójából egy beszélgetést egy nővel.
- Úgy el vagy csendesedve, drága.
- El.
- Gond van?
- Csak a szokásos.
- Szóval otthon van baj?
- Persze. Megőrült ez a majom megint.
- De mit jelent az, hogy megőrült?
- Egy agresszív állat. Mindenkivel kötekszik, veszekszik. Hát most volt a gyerek születésnapja, és tudod, mit kívánt, mikor a gyertyákat elfújta? Azt kívánta, apa tűnjön el.
- Őket is bántja?
- Persze, mindenkit.
- De miért nem hagyod el, ha így viselkedik?
- Mert azt mondta az orvos, hogy nem lehet tudni, akkor mi lenne vele. Agyilag zokni, érted? És akkor még be is kattanhat, és kiirtja a családot. Azért.
- Zokni?
- Igen. Meg van őrülve teljesen. Mi meg szívunk. Képzelheted, milyen élete van a gyerekeknek...
Az eset történhetne bárhol és bármikor. Alapvető indok abban, hogy ezt tűri, hogy a törvény úgysem segítene, és hiába a válás, élete végéig történő zaklatásban részesül. Aztán csak bele kell nézni valamelyik beszélgetős tévéműsorba, és sorban láthatjuk az eseteket, ahol a nő tűr és ezerszer is megbocsát, holott már maga sem hiszi, hogy bármi is változna. És most ne gondolja a kedves olvasó, hogy ez másképpen van az ő környezetében. Ott vannak körülöttünk a nők, akikről talán azt hisszük, hogy otthon minden rendben – hiszen erről nehezen beszélnek az emberek – közben meg otthon őket is a terror várja, amit minden nap tűrnek. A spektrum széles, a legiskolázatlanabb családoktól kezdve sokdiplomás értelmiségi együttlétig mindenhol előfordul. Megdöbbentő, hogy amennyiben az ember néhány személlyel közelebbi kapcsolatba kerül, akkor kiderül, hogy az élő példáért mennyire nem kellett messze menni. Ekkor derül ki, hogy a terror egyéb formái éppen úgy jelen vannak. Talán nem ütik a nőt, de minden percét ellenőrzik és beosztják. Ha 5 percet késik, máris kérdőre van vonva. Állandó ellenőrzés, hogy hol és mire költött, kit hívott fel, milyen weboldalakat nézett meg otthon. Mindezek mellett folyamatos rabszolgatartói funkciók, azaz otthon legyen rend és tisztaság, étel, ital. De közben semmi beszélgetés vagy kedves szó. A nő funkcionális robottá válik, aki lassan elhiszi, hogy ő tényleg nem alkalmas másra, csupán ezekre a funkcionális dolgokra.
De miért tűr a nő? Nehéz lenne osztani a vagyont, a gyerekeket? Jön az önámítás, hogy mégis csak együtt a család. Igaz, hogy a gyerek azt látja, hogy apu minden nap lelkileg terrorizálja anyut, akár fizikailag, akár érzelmileg. Ettől persze igen érdekes személyisége fejlődik, amit majd felnőtt korában is magával hurcol a társadalomban. Milyen felnőtt lesz abból a gyerekből, aki minden nap csak a feszültséget éli meg otthon? Azt nem gondolhatja egyetlen szülő sem, hogy a gyerek nem hallja és nem veszi észre a feszültséget. Legfeljebb nem szól, hanem szépen magába zárja, ami még rosszabb. Ki kell mondani, hogy abban, hogy az erőszaknak ennyi áldozata van, némileg maga az erőszak alanya, a nő is hibás azzal, hogy mindezt csendben tűri. Közben elhiszi, hogy neki ez a dolga, ezt rendelte a sors. Különben is ő már úgysem kell senkinek, legfeljebb "arra". Örül, hogy van mellette valaki, aki elviseli. Igen, ezek a nők előbb-utóbb azt is elhiszik, hogy szegény férjük terrorja abból fakad, hogy őket milyen nehéz elviselni, és ők milyen rosszak.
Hát ébresztő kedves nők! A férfiak olyanok amilyenek, és bizony sokszor csak a tettekből értenek. Ha minden nap csak azt látják, hogy a következetes terrorjuknak – legyen az lelki vagy fizikai – semmi konzekvenciája nincs, akkor következetesen tovább fogják gyakorolni. És bármilyen ideológiát is sikerüljön felállítani a dolog mögé, attól a tény még ugyanaz marad. Szükséges lenne a nőnek tenni, függetlenül attól, hogy az előreláthatólag nagyon sok komplikációt hoz az életbe.

A hetek óta tartó nagy gazdasági világválság számos területet érint, így vagy úgy, de mindenki találkozik vele az élet egyre több területén. A leghangosabbak – jelenleg – azonban az autógyártók, akiket én személy szerint valahogy nem tudok hová tenni:

  • Számos elemző felmutatta már azokat a bő egy-másfél éves elemzéseket, jelentéseket amelyekben előre megjósolták a válságot. Ezekről a nagy autógyártó konszernek vezetői nem hallottak korábban? Nem olvasnak gazdasági előrejelzéseket? Ezek szerint nem, vagy csak nem foglalkoznak velük. Ha ugyanis olvasták volna, biztos elgondolkoztak volna azon, hogy bizony válság idején az emberek először azokon a dolgokon kezdenek spórolni, ami nem létszükséglet... Ha ezen előre elméláztak volna, bőven lett volna idejük átstrukturálni a gyártást, visszavenni egy kicsit, s akkor most nem feltétlenül kellene sok-sok ezer embert elbocsájtani.

 

  • Másrészt tele vannak a hírek a depókban álló több ezer (több tízezer) legyártott, de eladatlan autó hírével. Ezt se értem. Én anno egyetemen logisztikából még úgy tanultam: az autógyárak találták fel, s vezették be elsőként a JIT (just in time) termelési rendszereket, amiknek röviden az a lényege, hogy nincs vagy csak minimális raktárkészlet. Se input (alkatrész), se output (kész termék), minden pontosan akkor érkezik a futószalagon gyártott termékhez, amikor azt be kell építeni / fel kell használni, s minden terméket csak akkor gyárt le, ha arra konkrét megrendelés van. (Amikor új autót vesz az ember, rögtön találkozik is ezzel: ha épp nincs olyan összeállításban, amilyet akar, akkor több hónap lehet a várakozási idő, míg legyártják.) Ezek mellett az elvek mellett tehát hogyan keletkezhet akkor ez a hatalmas eladatlan készlet? Csakis úgy, ha a gyártók felelőtlenül, nem törődve az előző bekezdésben jelzett problémával nem csökkentették a termelési volumenük, sőt akár még az év végi hajrában bízva növelték is azt.

 

  • Harmadrészt komolyan gondolták a gyártók, hogy kell ennyi új kocsi? Én kb. kéthetente ingázok Miskolc és siófok között, s jórészt autópályán közlekedve nyugodtan kijelenthetem: a pályán haladó gépjárművek kb. 80%-a másfél-két évesnél fiatalabb. Nekem a 2007. augusztusában vett kocsim rendszáma 'KVB'-vel kezdődik, a pályán pedig szinte csak 'K' vagy 'L' betűs autókat látok. Ha viszont ennyire fiatal egy ország gépjárműparkja, s ezt a gyártók tudják (márpedig ugye ha valakinek, nekik ezt pontosan tudniuk kellene), akkor miért gondolják a gyártók, hogy továbbra is a megszokott mértékben tudják majd eladni a gépjárműveiket? Ha ténylegesen bekövetkezik az elemzők által beígért válság, senki nem fog egy pár éves autót lecserélni, ha pedig elmarad a válság, akkor is egyre kevesebb új autó fog elkelni az egyre fiatalabb autópark miatt...

 

A fentiekből is kitűnik: nagyon nem szeretném, ha megijedve az autógyártók folyamatos sírásától, bármelyik állam is kisegítené őket, mivel – úgy vélem – jó részt saját felelőtlenségük miatt tartanak ott, ahol. Nagyon sajnálom azokat a beszállítóiparban dolgozó embereket, akik munkahelye e miatt veszélybe került, de azt mondom: erről jórészt az autógyártók vezetői tehetnek, nem a gazdasági válság.

 

Az egészség pénzkérdés

2008.11.20. 10:00

Újabb hír került tegnap napvilágra az Index hasábjain keresztül. Az állami „csúcskórházban”, az Állami Egészségügyi Központ szülészetén pénzt kértek a vajúdó nőktől az epidurális érzéstelenítésért. Az ügyészség idézését a tanúskodásra már át is vették a kismamák, akik ebben az intézményben adtak életet az újszülöttnek. Az internetes fórumból az derül ki, hogy az eseteknek valamikor nyáron vége szakadt, talán valaki forrónak érezte a talajt. Azt sem lehet tudni, hogy az orvosok mekkora részét érinti a dolog, hiszen az is lehetséges, hogy csak egy bizonyos körben volt az eljárás elterjedt. Ezt, és az ügy további részleteit majd az ügyészség fogja eldönteni.
Most meg is lepődhetnénk, hogy „juj, ilyen van Magyarországon?”. Mindenki tudja, aki kórház közelében járt, hogy van, mégpedig nem csak ilyen, de ennek durvább formái is. Néhány éve pont a szüléssel kapcsolatban robbant ki hálapénzbotrány, ahol a szokásos hozzáállás szerint mindenki tagadta azt, hogy ilyen létezik. Az internetes oldalt többször eltávolították különböző helyekről, ahol nevekkel és esetekkel lehetett arról olvasni, hogy melyik kórházban mekkora hálapénz jár az esetek után az orvosnak. Illetve itt szükséges pontosítanunk, ez nem „hála”-pénz. Ugyanis a kórházban arról van szó, hogy az orvos jó előre rögzíti a kismamával vagy a beteggel, hogy mennyit illik neki adni az esemény után. Ettől kezdve a betegnek ő lesz az orvosa. Éppen ezért teljesen megszokott kérdés, hogy „Ki az orvosa?”. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy ki az orvos, akivel mi előre megkötöttük az üzletet a zökkenőmentes kórházi tartózkodás érdekén. Ettől kezdve senki nem kérdez semmit, minden megy a maga útján, és egy komolyabb baj esetén is számíthatunk rá, hogy a lehetőségekhez képest a lehető legjobb kezelést kapjuk. Ez nem túl szép dolog mondhatnánk, és valóban rossz, hogy az emberek a pénzük alapján meg vannak különböztetve. De mi áll a dolgok hátterében?
Az ok egy egyszerű szóra vezethető vissza: fizetés. Magyarországon egy kezdő orvos fizetése nagyjából a hipermarketben dolgozó raktáros bérével mérhető össze. Ez az összeg később sem változik jelentősen, és a felsőfokú végzettségűek között – a mai bérrendszer szerint – az egyik legkevésbé megfizetett sávban fog maradni. Ilyenkor nem nagy csoda, ha az orvos különböző módon szeretné ezt kiegészíteni. Ez lehet plusz ügyelet, máshol vállalt másodállás, de egy idő után a hálapénz. Mára pedig sajnos az előre kialkudott hálapénz, amely rendszerben az egész kórház társadalma benne van. Tudjuk, hogy ez rossz, és ez nem működhetne így. De azzal is tisztában kell lennünk, hogy ezt a rendszert semmilyen mesterséges tiltás nem fogja megszüntetni. Egyelőre álmodozva hallgatjuk a nyugati beszámolókat, ahol a kórházban a tényleges hálapénzt sem szokás elfogadni. De ehhez az álomhoz elfelejtjük hozzágondolni azt, hogy az ottani orvos mennyit is visz haza hivatalosan, fizetésként. Tudjuk, el lehet oda menni, és sajnos teszik is ezt egyre többen. Így veszítünk napról napra jelentős olyan szakemberállományt, akik képzettsége igen magas színvonalú.
Hol lehet a megoldás? Megtilthatjuk, szigoríthatunk, de ezt kizárólag a megfelelő juttatási rendszer fogja oldani. Tudjuk, hogy ez pénzkérdés, de a pénz talán most is ott van a rendszerben, csak éppen annak áramlását kellene megfelelő helyekre terelni. Amennyiben pedig mégis a pénz hiányzik, akkor ott a következő feladat. Tovább kell keresni a rendszerben azokat, akik csak haszonélvezői, és nem befizetői. Továbbá az sem lenne hátrányos, ha az emberek érdekeltté lennének téve a tisztességes befizetésben. Sok rendbetennivaló volna, de az biztos, hogy évek óta erőtlen eszközökkel küzdünk az ellen, hogy a befizetéseink ellenére a kórházi látogatáskor ne kelljen megnyitni még egy kicsit a pénztárcát.

Nem fizetjük hiteleinket

2008.11.14. 11:00

Minden eddigi rekordot, de még a várakozásokat is megdöntve emelkedik a rossz adósok feketelistája, a Központi Hitelinformációs Rendszer. Ez tartalmazza azokat a neveket, akik három hónapnál hosszabb ideig nem fizetik a minimálbérnél magasabb összegű hiteltartozásukat. Ezért a cselekedetért 5 évre lehet felkerülni, és a későbbi hitelbírálatkor igencsak negatív tényező, amikor hitelt szeretne valaki. Ez a lista jelenleg már 900 ezer embert tartalmaz, azaz lassan minden tizedik magyar rajta lesz. Ezek közül 600 ezer ember olyan, akinek most is van hitele, tehát nem csak felkerült, de még most sem fizet rendesen.
A szám óriási. Nem is csak abból a szempontból, hogy minden tizedik ember rajta van, hanem ha ezt ahhoz viszonyítjuk, hogy mennyien rendelkeznek bármilyen jövedelemmel is az országban. Ha a nyugdíjasokat nem számoljuk, akkor minden negyedik munkajövedelemmel rendelkező ember ott van a listán, ha pedig azt nézzük, hogy kik dolgoznak teljes munkaidőben, akkor az arány még rosszabb. A szám minden háttéradat nélkül azért azt mutatja, hogy Magyarországon a felelőtlen hitelezés, és azt ezt kihasználó felelőtlen hitelfelvétel nagyon jellemző, vagy legalábbis eddig az volt. A hitelbírálatok sokszor csak bediktált és alig ellenőrzött adatok alapján működtek, és az emberek arra kaptak hitelt, amire csak akartak. Így a lakás mellett autó, plazmatévé, játékkonzol, nyaralás vagy a mindennapi magas életszínvonal fenntartása lett a hitelekből, tisztelet a kivételnek.
Az ügyben hallatja hangját a Banki Hitel Károsultjai Egyesület is, akiknek már a nevét sem igazán tudjuk értelmezni. A hitel az egy közös megállapodás, amit nem kötelező felvenni. Azt ugyan tudjuk, hogy minden bank erősen igyekszik lehúzni az ügyfelet, és minél több sarcot kivetni a pénzre. Aztán van olyan pénzintézet, aki olyan magas kamatra adja a készpénzt, amit normális társadalmakban az uzsorakamat fogalma alá vonnák. De azért arról beszélni, hogy a hitel megkárosított valakit, elég egyoldalú. Tévedés ne essék, nem szeretem a bankokat, sőt kifejezetten nehezményezek sok dolgot. De a bank soha semmit nem kényszerít ránk, legfőképpen azt nem, hogy hitelt vegyünk fel tőlük.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nagyon nagy része ezeknek az embereknek a lakáshitelét nem tudja törleszteni. A lakáshitelt pedig sokan nem azért vették fel, hogy legyen valami hitelük, hanem konkrétan a kényszer vitte bele őket. Az albérleti díjak fizetése helyett mégis jobb a saját lakás hiteltörlesztését fizetni, mert annak vége lesz egyszer. De ezért ebből a szemszögből nézve sem teljesen tiszta a kép, mert ezek között is vannak felelőtlen döntések következményei. Ugyanis többen a lehetőségeiket jelentősen meghaladva akkora hitelt vettek fel, aminél például az árfolyamkockázatból eredő kisebb ingadozás is megnehezíti a kifizetést, vagy már eleve túllőtt a családi kasszán. És bizony ezeknél a magas hiteleknél nem mindig a „legyen lakás vagy ne legyen lakás?” kérdés döntötte el a hitel felvétel összegét, hanem az, hogy az emberek a lehetőségeiket meghaladó áron vásároltak lakást, mert az jobb helyen, szebb környezetben volt, vagy jobban kielégítette az igényeiket, netalán a lakásból családi ház ugrást valósította meg. Ezekben az esetekben most üt vissza az akkori túlméretezés.
A többi hitel már csak a szokásos palettát mutatja. Az autó vásárlásakor csábító volt, hogy nem csak hogy nem kell befizetni pénzt, de még készpénzt is adtak az autó mellé. Ezen kívül nem számoltak azzal az emberek, hogy az autó fenntartása is pénzzel jár, és ez így együtt már sok volt. A plazmatévéről már nem tudunk mit mondani. A java pedig csak most következik, hiszen a mostani válság és megszűnő munkahelyek magukkal rántanak még hiteleket, és elemzők szerint a növekedés csúcsa még csak most következik. Talán korábban kellett volna gondolkozni. A jelek már régóta látszanak. Lassan pont egy éve írtam erről a témáról. Akkor még fele ekkora sem volt a lista. De a magyar ember nem akar megszorítani, inkább kipótolja hitelből, ami hiányzik.

Oknyomozás Abszurdisztánban

2008.11.13. 11:00

Polgár Géza bűnöző lett, mert megpróbált tenni annak érdekében, hogy végre kiderüljön mi is az igazság a mozgássérült igazolványokkal kapcsolatban. Kiderült, amit sejteni lehetett, nálunk mindössze némi pénz kérdése az, hogy bárki ilyen igazolványhoz jusson. A tét pedig nem kicsi, hiszen ez az igazolvány nem csak a belvárosban biztosít ingyenes parkolást, illetve a kórházak területére szabad behajtást. Az okmány EU kompatibilis, azaz a határon túl is élhetünk mindenféle kedvezménnyel általa, és akár odaparkolhatunk a mozgássérülteknek fenntartott helyre, hiszen egy idegen ország rendőre biztosan nem fogja firtatni, hogy eredeti-e. Meg sem fordul a fejében, hogy ezt egyes országokban pénzért árulják. Szóval itt van ez a riporter, aki szépen végigjárta a lépcsőket, kiváltott egy ilyet hamis papírokkal, majd az egészet odavitte a rendőrségre. Nesze nektek, ti is tudtok évek óta róla, de én be is bizonyítottam helyettetek. Miközben ti tavaly még a Bithument csomagoltátok össze feleslegesen, én már azon gondolkoztam, hogy miként tudnék tenni a társadalomért valamit. A jutalom meg is lett, rabosították az újságírót, hiszen oknyomozóként ő is megvalósította a bűncselekményt.
Egyrészt van az ügynek egy nagyon pozitív kicsengése. Ugyan RTL-es riporterről van szó, de a szakma egységesen hördült fel az eset miatt. A TV2-nél ugyanúgy láthattunk riportot erről, és ez bizony egy igen szimpatikus tett. Több szervezet közösen nyilatkozatott adott ki erről, amit itt olvashatunk. De sajnos megy a hatóság részéről az össze-vissza mutogatás és a beszéd. Kondorosi Ferenc, az Új rend kormánybiztosa is hol ezt mond, hol azt.
A TV2 riportjában a következőt halljuk az ő szájából: „Az oknyomozó újságírásnál is vigyázni kell arra, hogy az illető ne kövessen el, ne valósítson el bűncselekményt”. Kérem szépen, hogyan képzeli az ilyen leleplezést a kormánybiztos? Valami ilyesmi lehet a fejében:
 
Helyszín - Okmányiroda
- Tiszteletem, Polgár Géza vagyok!
- Üdvözlöm, miben segíthetek?
- Riportot készítek arról, hogy nálunk milyen könnyű hamis mozgássérült igazolványhoz jutni. Úgy tudom, önök foglalkoznak ilyennel.
- Igen, teljes körű ügyintézéssel állunk rendelkezésére.
- Hogyan tudnám ezt bizonyítani a rendőrségen?
- Itt van egy általunk aláírt dokumentum, amiben mindent részletesen leírunk. Természetesen közjegyző által hitelesítve.
- Köszönöm szépen, hogy megkönnyítik a munkám. Viszontlátásra!
- Viszontlátásra. És kérem, majd a börtönéletről velem készítsen interjút.
- Szívesen
 
Valami hasonló helyzet lehet, amikor nem kell elkövetni a tettet ahhoz, hogy megvalósuljon a nagy leleplezés. Természetesen az is igaz, hogy határokat kell szabni, hogy ezek után az autókra szakosodott banda ne mondhassa azt, hogy csak oknyomozást végeztek abban, hogy az autógyártók mennyire keveset foglakoznak a lopásvédelemmel. De itt elég egyértelmű, hogy nem erről van szó.
Változik a széljárás, a kormánybiztos is másként nyilatkozik már. Az MTV híradójának már azt mondta, hogy „a Büntető törvénykönyv azt a cselekedetet vagy mulasztást minősíti bűncselekménynek, amelyet a törvény büntetni rendel és veszélyes a társadalomra. Polgár tette azonban nem veszélyes a társadalomra, épp ellenkezőleg”. De jó, Polgár Géza a köz nyomására átalakult, nemcsak nem követte el a tettet, hanem még frankó fazon is lett. Ennek kifejezetten örülünk, de miért kellett ehhez egy országos méretű kampány, miért kellett az országban minden szervezetnek és pártnak az ügy mellé állni, hogy az újságíró ne börtönben végezze? Miközben arról beszélünk, hogy törvény lesz annak érdekében, hogy a korrupciót az állampolgárnak is konkrét érdeke legyen leleplezni, aközben aki már most is ezt csinálja, azt meghurcoljuk? Kár, hogy sokan csak akkor gondolkoznak, ha erre valami felsőbb erő rákényszeríti őket. Mindent összefoglalva jó volt ez az eset, reméljük, az ügyészség megfelelőn bírálja majd el a cselekményt. Ezen kívül tényleg jó lesz egy ezzel kapcsolatos törvénymódosítás is, hogy a jövőben a törvény továbbra is a bűnözőket tudja üldözni.
 
 

Hamis DVD vs. közbiztonság

2008.11.11. 11:00

Egy biztos, mert ezt már Einstein is megmondta. Az emberi hülyeség végtelen, főleg akkor, ha ezzel demagóg nézeteket lehet alátámasztani. Különösen kiemelkedő teljesítményt mutatnak fel ebben a nemzetközi és hazai szerző jogot védő szervezeteket. Most egy ilyen súlyos cselekményt követett el Horváth Péter, a Proart igazgatója. Nézzük sorban az eseményeket, és az ominózus mondatot.
A rendőrség lefoglalt 6000 db hamisított DVD-t egy budapesti férfi lakásán. Mindent vittek, ami a bűncselekményben részt vett, tehát a számítógépeket, tokokat. Viccesen mondhatnánk, hogy tokkal, vonóval minden összeszedtek. A férfi a rendőrség állítása szerint egyedül működtette eme manufaktúrát, majd ezt tovább adta a kiskereskedelmi partnereknek, akik a piacon adták el a lemezeket. Az ár erősen függött attól, hogy mennyire exkluzív az anyag, így 400-8000 forintos ár volt az, amit a végfelhasználóknak fizetni kellett. Eddig rendben is van, nem szeretjük azokat, akik pénzt csinálnak ebből a tevékenységből. Igaz tudjuk, hogy a rendőrségnek volnának fontosabb tevékenységei is, de örülünk neki, hogy a bűn legapróbb pislákoló lángját is rögtön eltapossa a hatóság. De lássuk, hogy miként kommentálta a fent nevezett személy a történteket.
„A legvége ezeknek a pénzeknek nem az alkotókhoz kerül, akik ingyen dolgoztak, hanem egy-egy kalózcsapathoz, egy-egy gengszter brigádhoz, akik később ezt a pénzt más bűncselekmények elkövetésére használják fel és ezzel a közbiztonság is romlik” Ebben mintha egy igen erős csúsztatást éreznék. Gyakorlatlan hírnéző vagy olvasó rögtön vizionálja magában, amint a jól sikerült DVD eladások után a delikvensünk elmegy, és vásárol a pénzből egy rakás fegyvert, amivel másnap már ki is rabolja szegény belvárosi ártatlan nyugdíjasokat. Máris kész a pánikkeltés, és egy kis pletykakeringés után a DVD lemezt otthonában másoló 10 éves unokájában a legveszélyesebb bűnözőt fogja látni a nagymama. Mert aki másol, az a közbiztonságra veszélyes gengszter. Elemezzük most ezt a hírt, és engedtessék meg, hogy hasonlóan pongyola módon csak dobálódzunk a számokkal.
Az emberünknél találtak 6000 db lemezt. Ez a rendőrség szerint nagyon nagy fogás, mert ez a férfi gyártotta a Budapesten illegálisan forgalomba hozott filmek negyedét. Ismétlem, hogy negyedét. Akkor ezek szerint az elfogás pillanatában 24.000 hamis lemez volt a főváros területén, ha feltételezzük, hogy a többiek is hasonló raktárkészlettel dolgoztak. Ha lemezenként kemény 3.000 forintos veszteséggel számolunk, akkor ez azt jelenti, hogy 72.000.000 forintnyi károkozó eszköz volt jelen Budapesten. Az ASVA szerint viszont az ebből eredő visszaélések éves szinten az országban 199 millió dollár! veszteséget okoznak a jogtulajdonosoknak. Ez mai dollárárfolyammal majdnem 600 szorosa, mint ez a bizonyos 72 millió forint. Ennyiszer 24.000 lemezt kell eladni a hivatalos károkozási adatokhoz.
Tudom, pontosan ugyanazt teszi ez a számítás is, mint most a rendőrség és az ASVA nyilatkozata. Csúsztat. A rendőrség fényezi magát, hogy ez a negyede, holott valószínűleg annál jóval kevesebb. Azt is tudjuk, hogy a DVD eladás csak egy szegmense a károkozásnak, vannak más területek is, ahol összejön az összeg, még ha az messze nem az említett 199 millió dollár. A ProArt pedig továbbra is szórja a magot a társadalomba, amellyel el akarja hitetni, hogy a filmnézés ilyen anyagokról nem más, mint hozzájárulás a közbiztonság romlásához. Mert a DVD pénzből fegyver, kábítószer, prostitúció és egyéb lesz. Már csak azt a kérdés érdemes feltenni, hogy a lemezenként néhány száz forintos haszon vajon tényleg a nagy bűnözők jellemvonása? A készítőnél – feltételezésem szerint – átlagosan 200 forint haszon maradhat lemezenként. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség elfogott valakit, aki majdnem csinált bő egymilliós hasznot ezeken az anyagokon. Ez a pénz nem éppen az a mennyiség, ami olyan nagyon fellendíthetné az alvilágot.
Röviden összefoglalva nincs ezzel semmi baj, de a nyilatkozatokkal óvatosan kellene bánni, és nem felesleges pánikot kelteni a társadalomban. Legközelebb, amikor elfognak egy bicikli tolvajt, akkor is óvatosan tessék bánni ezzel, és ne képzeljük rögtön azt, hogy a bicikli árából ő bankrabláshoz akart fegyvert vásárolni.
 

Kísérleti kommunizmus

2008.11.10. 10:30

A kommunizmus – definíció szerint – az a társadalmi forma, ahol minden tulajdont a közösség vagy az őt megtestesítő állam birtokol, és valamennyi állampolgár egyenlő mértékben részesül a megtermelt javakból, nagyjából az igényeinek megfelelően. Ebben az ideális világban ez nemhogy csökkentené a produktivitást, hanem az elnyomás és a kényszer hiánya egyenesen fokozza azt. Ehhez vezetett volna az út, a szocializmus, amely több évtized alatt ugyan nem teremtett igazi kommunizmust egyetlen országban sem, de a maga funkciója meg volt. Bebizonyította, hogy ezt lehetetlen megvalósítani. Az emberek gondolkodása a legerősebb ideológiai befolyás hatására is csak odáig jutott, hogy „miénk a gyár, vigyük hát haza a részünket belőle”. Igen, ez az a rendszer, ami végül a sikertelenség és a közakarat nyomására nálunk is a múlté lett. Lassan 20 éve úgy döntött a magyar nép, hogy ebből nem kér többet.
Ez alatt az időszak alatt felnőtt egy nemzedék. Csak egy valami nem tudott felnőni, a magyar társadalom az újonnan jelentkező feladatokhoz és lehetőségekhez. Évekig folyamatosan azt hittük, hogy jól van minden, ahogy van, és ami korábban nem volt megvalósítható, az a háttérben tovább építettük, csak titokban. Mi volt ennek a társadalom becsapási politikának a fedezete? Az állami vagyon, a hitelek és társaik. A látszólagos rendszerváltás megtörtént, de valójában tovább folytatódott minden. A közösből mindenki a szükségletének, illetve a pofátlanságának mértékében részesült. Ki sokat lopott, ki keveset, de mindenki kivette a maga részét. Emlékezetes rendszer volt, hogy gyakorlatilag bármit lehetett áfamentesen vásárolni. Azaz, ha nem kértünk számlát, akkor a legtöbb kereskedő ténylegesen rögtön biztosította ezt az „árengedményt”. De nem csak befizetni nem szerettünk ebben a rendszerben, de előszeretettel vettünk is ki belőle, minden címen, amin lehetett. Orvosi beutalót írattak ez emberek a család betegeinek nevére, melynek segítségével ők maguk áztatták elfáradt feneküket a gyógyfürdőben, és ha már gyógyszer kellett, akkor ugyanennek a családtagnak a közgyógyigazolványára vette meg a család az egész éves vitaminszükségletet is. Minden lehetett. Pontosítsunk, ez továbbra is működik.
Igyekszünk fenntartani a látszatot, hogy teljesítménytől függetlenül minden közös. Megteremtettük a kommunizmus azon formáját, ahol mindenki a szükségleteinek megfelelően részesül a javakból. Hiszen ezek után az állam akár a villanyszámlát is kifizeti azok helyett, akiknek nem futja rá. Lényegtelen, hogy azért nem fizette be, mert tényleg kenyérre és tejre kellett a pénz, vagy netalán a jakuzzi keringtető szivattyúja nyelte el, az állam fizet. Lényegtelen, hogy a villanyszámla úgy keletkezett, hogy a legkorszerűbb világítótestek vannak a lakásban, a magas villanyszámlát beruházásilag megelőzendő, vagy katonai reflektorokból van összerakva a csillár. Az állam fizet, mert a kommunizmusban a villanyszámla az szükséglet, mindenkinek jár. És bizony jár annak is, akinek esze ágában sincs dolgozni. Mert a kommunizmus feltételezi, hogy a nyomás hiánya miatt mindenki a produktuma maximumát szolgáltatja, és a lehető legtöbbet adja be a közösbe.
Az a baj ezzel az egésszel, ami magával a kommunizmussal. Hibás feltételezéseken alapul az egész. Feltételezzük, hogy aki nem fizette ki a villanyszámlát, az nem tehet róla. Nem elitta, nem cigarettára költötte, még véletlenül sem szerencsejátékra ment el. Nem, ős a maximális takarékoskodás mellett nem tudta ezt az összeget előteremteni. Ezért az állam fizet helyette. De rögtön felmerül az átlagpolgárban a kérdés, aki éppen most kért részletfizetést a legutóbbi villanyszámlára, hátha úgy ki tudja nyögni. Minek kifizetni bármilyen számlát is? Lássuk az eshetőségeket és lehetőségeinket. Befizetjük a számlát, és ez az összeg hiányzik a családi költségvetésből. Ezért a fizetés előtti utolsó napon már csak némi maradék összekaparása történik a hűtőből, de nem baj, másnap ott a pénz, és lehet tovább élni. Másik verzió, hogy nem érdekel minket a villanyszámla, az árából beülünk egy étterembe, és az utolsó napon eszünk egy jót, mert a számlát ebben az esetben ki fogja helyettünk fizetni a közösség. Ki ne választaná a második opciót?
Igen, lehet azt mondani, hogy vannak, akiknek ez tényleg szükséglet volna. De kanyarodjunk vissza az elejére. Mi akartuk, hogy ne legyen kommunizmus, sőt az azt megelőző szocializmust sem akartuk. Akkor most ne akarjunk úgy csinálni, mintha még mindig ezt az eszmét kívánnánk megvalósítani. Egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy a munkára való kapitalista ösztönző nyomás hiánya bizony nem úgy működik, ahogy gondoltuk. Nem kellene hát további tényezőket bedobni a társadalomba. Önző érdekünk ugyanis egy furcsa társadalmi rendszert diktál. Olyat, ahol a köz javaiból mindenki maximálisan, a hozzá tartozó munkából pedig mindenki minimálisan fogja kivenni a részét. Nem kellene megvárni, hogy nálunk dőljön meg először a gyakorlatban is a kommunizmus elképzelése, egy államcsőd formájában.
 

Mérséklődő jogdíjsarc

2008.11.07. 10:00

Van olyan hír, melyet olvasva azt hisszük, hogy rossz országban ébredtünk, esetleg valamilyen tudatmódosító szert csempésztek a kávénkba. Leginkább a pozitív hírekkel vagyunk így, amikor olyanokról kapunk tudomást, hogy végre valahol kevesebb sarcot kíván ránk kivetni valaki. Ilyen hír az, hogy valaki hirtelen rájött, nem túl frankó dolog a viharos széllel szembe pisilni, és inkább valami más módot kellene választani igényeinek kielégítésére. Valakinek nagyon elege lett abból, hogy milliárdos adóbevételtől esik el az állam amiatt, hogy az itthoni irreálisan magas szerzői jogdíjak miatt a legtöbb ember már csak az északi szomszédunknál forgalomba hozott adathordozót vásárol. Megjelent a szándék, aminek csak egy igen szűk réteg nem fog örülni, akik eddig ingyen éltek abból, hogy az ember memóriakártyákat és más adathordozókat vásárolt, amin betegesen magas jogdíjak voltak. A felvetés szerint a szándék ugyanis az, hogy az ezekre a termékekre kivetett jogdíj ne lehessen több, mint a nagykereskedelmi áruk 6%-ka. Varga László és Hajdú Attila képviselők módosító indítványt nyújtottak ezzel kapcsolatban.
A probléma milliárdos nagyságrendű, és tényleg betegesnek mondható, hogy ma nálunk az a bizonyos matrica képes megsokszorozni egy-egy adathordozó árát. Ráadásul ez kiterjed a teljes skálára, ami csöppet sem mondható reálisnak. Mert ugyan azt bevalljuk, hogy a CD és DVD lemezek egy jelentős részén valamilyen audiovizuális anyag végzi, és kevesebb az archiválás, de bizonyos adathordozók esetében sokkal szélesebb körű az olyan felhasználás, ami nem érinti senkinek a szerzői jogát. De éppen úgy meg kell ezt fizetnünk a fényképezőgépünkbe vásárolt memóriakártya esetében is, még akkor is, ha az soha nem fog látni csak általunk készített képeket. A várható eredmény a társadalmi elégedettség fokozása mellett nagyon sok milliárd forint itthon keletkező adóbevétel, mivel így jelentősen megnövekedne az hazai vásárlás.
A szándék azonban ezen is túlmutat. A korábbi inkvizíciós javaslat néhány hete azt vetette fel, hogy minden letöltött anyagról azt kell feltételezni, hogy jogvédett. Így aki letölt, az lényegében büntethető, hiszen nem tudja ellenőrizni, hogy az a bizonyos audiovizuális anyag jogszerűen került-e a birtokába. Ezzel szemben most Hajdú azt vetette fel, hogy a saját részre letöltőket nem kellene büntetni, hiszen nekik sem lehetőségük, sem képességük nincs annak ellenőrzésére, hogy az interneten hozzáférhető anyag legális vagy sem. És tényleg, gondoljuk csak át. A letöltendő zenéről vajon ki tudja megmondani, hogy azt a szerző egyébként is ingyenesen közzétehetőként indította el, vagy nem?
Az események gyorsan pöröghetnek, mert amennyiben a lobbi, azaz a pénz nem tesz keresztbe valahol, akkor még ebben az évben módosulhat a törvény, és így a jogdíjak is. Ezek után jövőre semmi akadálya nem lesz annak, hogy lemezeinket megvásároljuk valamely magyar boltban is, a hazai kasszába befizetve az arra eső adót. Végre valami értelmes felvetés is történik, és nem csak olyan intézkedéseket hozunk, amely a környező gazdaságokat élénkíti. Izgatottan várjuk azt, hogy tényleg megtörténik-e a csoda.
 

Szociális kölcsön

2008.11.05. 11:30

Tipikus magyar családkép: este otthon ülve nézegeti apa, anya, gyerekek, hogy a hipermarket legújabb katalógusában mit próbálnak a tömegre éppen rásózni. Ekkor feltűnik a régen óhajtott új számítógép akciós áron. Mi sem kézenfekvőbb ilyenkor, hogy azonnal felhívjuk a hivatalos uzsorás bankot, és kérjük tőle a pénzt az új masinára, és máris ott lehet vele szórakozni este. A bank pedig rendes, a 400%-kos THM helyett ma már kaphatunk bő 200%-kosra is hitelt. Mire is költhetnénk ezt jobban el, mint egy új számítógépre?
A reklám persze más, mint az élet, azt is tudjuk, hogy vannak, akik ténylegesen jól élnek a hitellel, és megfelelő módon tudják azt kezelni. Sőt olyanok is vannak, akik valóban megszorulnak, és akkor nyúlnak hozzá, amikor kell. A folyószámlahitel tipikusan ilyenre lenne kitalálva, vagyis ha hó végén megszorul a nadrágszíj, akkor némi pénz erejéig azért legyen mihez nyúlni. Nagy gond nincs belőle, mert ugyan elveszi a polgár a pénzt, de tudja, hogy a következő havi számlára érkező fizetésből automatikusan helyre áll a rend a számlán. Kivéve, ha továbbra is túlköltekezik, de a bank nyugodt, mindaddig, amíg a havi fizetés jön, és rendezi a tartozást. De mi legyen azokkal, akik nem dolgoznak és fizetést sem kapnak, csak szociális juttatásokat? Azt kell mondanunk, bármilyen kegyetlen is, hogy ők ne vegyenek hitelre termékeket, hanem legalább próbáljanak meg kijönni abból, amit ilyen módon kapnak. Államunk nagyon bőkezű, európai szinten is igen erős szociális hálóval védi állampolgárait, messze túlmutatva a költségvetés adta lehetőségeken. Aki többet akar, annak el kell menni dolgozni, mert az így igazságos. Hittük ezt addig, amíg fel nem vetődött az ötlet, hogy az annyiféle szociális juttatás mellett miért is ne adjunk még szociális hitelt is. Ennek pontos egyeztetéséhez ma futnak neki az illetékesek.
Az javaslat egyszerű. A Magyar Államkincstár egy szociális számlát vezet be, és erre érkezik minden ilyen juttatás, mint a gyes, gyed, családi pótlék és társaik. A szociális kölcsönt erre a folyószámlára lehet igényelni, ahol az a folyószámlahitelhez hasonló módon törlesztődik. Természetesen a kamatai a célrétegnek megfelelően alacsonyak, mondhatni teljesen jelképesek. Várhatóan mindössze évi 1%-kot kell fizetni. Az elv, ami mögötte rejlik az, hogy aki megszorul, az ne uzsorásokhoz forduljon, hanem ilyen módon kapjon alacsony kamatra pénzt. Az igénylés a szokásos jegyzői úton történik, és néhány tízezres nagyságrendű összegekről lehet szó. Nagyságrendileg tehát nem biztos, hogy olyan nagy összegre rúg majd állami szinten, de azért mégsem egészen van ez így rendben.
A magyar gazdaság és a szociális háló egyik legkomolyabb konfliktusa, amely miatt igen nehezen fog magához térni a most is nyűglődő ország, hogy gyakorlatilag a minimálbér és a szociális juttatásokból havonta összerakható összeg paritást mutat. Azaz, ha valaki az ország olyan régióiban él, ahol nehezen és csak minimálbérért talál munkát, annak jelenleg sokkal kifizetődőbb a segélyek után járkálnia és néha feketemunkát vállalni. Így a havonta összejött összeg talán még több is lesz, mintha folyamatosan dolgozna, és kevesebb munkával is jár. Ekkor még nem beszéltünk arról, ha valaki úgy dönt, hogy nemzetünk taglétszámát gyarapítja, mert akkor már csupán felesleges önpusztítás azon gondolkozni, hogy dolgozni is kellene, mert a megélhetés postán megérkezik. Ilyen körülmények között nehéz elvárni, hogy a nem dolgozó réteg megmozduljon. Miért is tenné, ha ezzel egy kicsit sem jár jobban?
Ebbe a közhangulatba bedobni, hogy ezután az állam még kölcsön is ad, amit az államtól kapott pénzen lehet visszafizetni, nem éppen sikeres dolog. Ezzel egyfajta túlfogysztásra lehet ösztönözni azt a réteget, akinél talán ez egyébként is probléma. Mert ugye kétség sem fér hozzá, hogy amennyiben hozzá lehet jutni a pénzhez, akkor az emberek hozzá is fognak nyúlni. A visszafizetés meg majd csak történik valahogy. Pontosan ez az a pont, ahol gondokkal lehet szembenézni. Mert mi van akkor, ha egy normál banki hitelnél nem fizetünk? Viszik a fizetést, a házat, az autót vagy perelnek, mert köztünk egy üzlet köttetett, amely feltételeinek mi nem tettünk eleget. De egy szociális kölcsön esetében, amikor a kölcsön miatt alacsonyabb összeg fog havonta érkezni, mi fog történni? Megint csak telefon az uzsorabanknak vagy az uzsorásnak, és minden megy tovább a korábbi rendben. Sikerült a problémát néhány hónappal elodázni, csak most már ez a pénz is eltűnt a feneketlen tóban itt a Kárpát-medence közepén. De kit érdekel, abból sok van, hiszen szükség esetén az állam is kap hitelt mindennek finanszírozására. Aztán meg majd lesz valahogy.
 

Tocsik komi(hungari)kum

2008.10.29. 10:30

Tegnap ismét ítélet született Tocsik Márta ügyében, ezúttal a Legfelsőbb Bíróságon. E szerint a 804 millió forintos sikerdíj nem jár, csupán annak egytizede, 80,7 millió forint. A többit, illetve az abból még követelésként fennálló 578 millió forintot és annak kamatait vissza kell fizetni az ÁPV Rt.-nek. A történet talán a magyar jogrend és ítélkezés gyakorlatát leginkább bizonyító ügye, hiszen most egy 12 éve induló ügyben született meg egy ítélet legfelsőbb szinten. Aki azonban azt hiszi, hogy ezzel vége, az ne örüljön nagyon, vannak még nyitott kapuk az ügyben. De ne rohanjunk előre ennyire, nézzük egy kicsit a történetet. Vannak most fiatalok, akik amennyiben akkor születtek, amikor a Tocsik per elkezdődött, akkor már olyan korúak, hogy fel tudják fogni, hogy mi is történt annak idején, amikor ők még talán terv sem voltak. Annyit hozzá kell tenni, mielőtt erről az esetről beszélünk, hogy a 804 millió forinton kívül semmi sem biztos az ügyben, sőt talán az sem. Szóval lássuk akkor. 
Volt egy Tocsik Márta nevű hölgy, aki az állami szférában közvetített egy alkut, és ebben az alkuban a megállapodás szerint az ő általa engedményként kialkudott összeg 10%-kát megkapja sikerdíjként. Ez az alku olyan jól sikerült, hogy az említett összeget utalták ki, amit később megtámadtak. Az ügyészség azt mondja, hogy Tocsik nem is csinált semmit, illetve aránytalanság az biztosan fennáll a végzett munka és a kifizetett összeg között, tehát azt vissza kell fizetni. A per most zárult valamiféle ítélettel, igen 12 év alatt jutott el a magyar ítélkezés ide. Ugyan már senkit nem izgat a dolog, így fellégezni sem fog senki, de ne is tegye. A jogásznő ugyanis már korábban benyújtotta viszontkeresetét, melyben azt kifogásolja, hogy az ÁPV Rt. nem fizette ki neki a teljes sikerdíjat. Egyszóval megy tovább a vita, hogy ki, mennyit, hová fizessen. A korábbi gyakorlatot ismerve csöppet sem biztos, hogy az ügy szereplői megélik, hogy megszülessen a véglegesnek tekinthető verzió.
Az eset kérdések sorát veti fel, amelyeknek egy részére valószínűleg soha nem kapunk választ. Ott van például az egyik legsarkalatosabb kérdés. Ugye senki nem gondolja, hogy akár most, akár bő tíz évvel ezelőtt úgy lehetett közel egymilliárdos hasznot hozó állami üzlethez jutni, hogy valaki jól tárgyalt, és ő nyerte a bizniszt. Komolyan nem gondolhatjuk, hogy valaki elhiszi, Tocsik Mártáé lett volna egyedül ez az összeg. Jó, a bűnbak évezredes hagyomány, ezt nyilván előre tudhatta. Így egyezményesen senki sem keresi, hogy valójában milyen irányba és arányokkal szaladt volna szét a pénz, ha nem lesz belőle nagyszabású per. Igaz, voltak még nevek, akiknek vinni kellett a balhéból, de rájuk már nem is emlékszünk. Azt sem tudni, hogy most pontosan mekkora összeg van meg a pénzből, és vajon valaha is vissza lesz-e fizetve bármekkora rész is ebből. Az ügy kényes pontja az is, ami azóta sok állami vállalattal előfordult, hogy valójában ezek mögött a kifizetések mögött szabályosan megkötött szerződések vannak, amelyek létrejöttek két fél között. Bármennyire is erkölcstelen ez a sikerdíj, de ez ki lett fizetve, mégpedig papír szerint jogosan. Márpedig egy létrejött és teljesített szerződés jogosságát utólag firtatni nem csak nem ildomos, de sok esetben aggályos is. Rengeteg olyan apró elem van az ügyben, ami rámutat arra, hogy ez igazán magyarosra sikeredett.
Mégis a legmegdöbbentőbb része az egésznek az eljárás hossza. Hiszen papírforma szerint nem egy szerteágazó ügyről van szó, nem is annyira bonyolult esetről. Az ítélethozatalra szánt időt vizsgálva azonban mindenképpen ki kell jelenteni a klasszikus nóta által meghatározott alapelvet. „Pokolra kell annak menni…” aki Magyarországon azt akarja, hogy bíróság mondjon valamit egy vitás kérdésben, amit nem tudnak máshogy eldönteni. És ne csak kétnapi hidegélelmet csomagoljon. 12 év, csak azóta, amióta bekerült a bíróságra az történet, és mint kiderült, még nincs vége. Kedves fiatalok, akik akkor születtetek, amikor Márta néni ellen benyújtották a keresetet! Ha szorgalmasan tanultok, talán még részt vehettek jogászként a per végső kimenetelében.
 

Pénzért életet

2008.10.27. 10:00

Abban eddig sem hittünk Magyarországon, hogy az egészségügyben mindenkinek egyforma gyógyulási feltételei lennének. Tudjuk, hogy az alulfizetett orvos és egyéb kórházi dolgozó réteg szívesen fogadja a hálapénzt, ami már nem is annyira a hála, hanem egyáltalán a szolgáltatás megvásárlása. Ha őszintén belegondolunk némileg érthető is, hiszen valljuk be, a hivatalos orvosi fizetések nem nevezhetőek éppen piacképesnek. Mégis lehetett bennünk egyfajta olyan hit, hogy bármennyire is nem tudnunk vagy nem akarunk fizetni, azért olyan hátrányok nem érnek bennünket, amin az életünk múlhat. Talán nem lesz kedves az orvos és a nővér, de üsse kő, valahogy majd túléljük. A SOTE mostani egyik lépése azonban etikailag mindenképpen megkérdőjelezhető, ha hivatalosan nem is.
A SOTE alatt működő Semmelweis Egészségügyi Kft., ahol egyébként az egyetem infrastruktúrájával és orvosaival találkozhatunk, új szolgáltatásba fogott. Az egyetem által fejlesztett korszerű szövettani vizsgálat keretében bárki 24 órán belül kaphat eredményt arról, hogy vajon van-e rosszindulatú elváltozás az adott mintában, azaz rákos-e. Ez sok esetben élethalál kérdés lehet, hiszen pont ez az a betegségtípus, ahol a gyógyulás esélyeit jelentősen befolyásolja az, hogy megkezdik-e időben a kezelést. Mondhatnánk, hogy örülni kellene annak, hogy van ilyen szolgáltatás, és ennek érdekében kb. 15 ember 24 órában dolgozik. Teszik ezt olyan helyen, ahol egyébként munkaerő gondokkal küzdenek a patológusok kiáramlása miatt. De sejthetjük, hogy ez vagy álom, vagy nem Magyarország, vagy valami más baj van. A páciensnek a vizsgálat előtt le kell mondania az OEP finanszírozásról, írásban. Igen, a vizsgálatért fizetni kell. Azaz, aki nem akar hosszú heteket várni az eredményre, annak néhány tízezer forintot le kell szurkolni az eredményért. Amennyiben erre nincs pénze, akkor marad a várakozás, ami súlyos idő akkor, ha tényleg baj van. Természetesen a hosszú távú cél az, hogy az egészségbiztosítás befogadja az eljárást, de ennek rövidtávú esélyei egyenlők a nullával.
Tehát elvileg minden szabályos, úgy megy, hogy törvényileg belekötni nem lehet. A gépek nem állnak feleslegesen, a szakemberek dolgoznak, senki nem pihen feleslegesen. És az orvosok is emberek, ők is pénzből élnek, és ebből a pénzből vihetnek is haza egy kis pluszt. Mégis annyira aggályos ez etikailag. Nyíltan kimondani, hogy egy központilag finanszírozott, nem privatizált rendszerben a pénz kiskaput üthet, nem éppen jól hangzó dolog. Főleg, ha figyelembe vesszük az előbb tárgyalt mai hálapénz rendszert. Nem akarok senkit semmivel vádolni, csupán a veszélyt érzem a dologban, a kísértést. A rendszerben ugyanis ott rejlik a lehetőség, hogy a nem fizető betegek jogai és lehetőségei még hátrébb szoruljanak. Hiszen papíron ma sem létezik olyan, hogy egy kis borítékért hamarabb kerülünk sorra egy vizsgálatra vagy egy műtétre, nincs olyan, hogy kedvezőbb bánásmódot kapunk a kórházban. Papíron. És biztos, hogy papíron ezek után sem létezik majd olyan, hogy valaki nem jut időben vizsgálathoz. A kérdés az, hogy ez csak papíron marad így? Komoly kérdés ez akkor, amikor néhány tízezer forinttal dönthetünk az életünkről.
 

Vuduval a szebb jövőért

2008.10.24. 09:00

 

Mit hallok ma a Híradóban? Franciaországban a K&B nevű cég piacra dobott egy új játékot. Nicolas Sarkozy vudu babáját készítették el, különféle ironikus kiegészítőkkel fűszerezve. Mellékelték például az államfő kissé átfogalmazott életrajzát, és a testén vicces feliratokat helyeztek el, ezzel jelölve a majdani  tűszúrások helyét. Sarkozy pert fontolgat, csakúgy, mint riválisa, Ségolène Royal, akiről szintén készültek ilyen figurák. Egyelőre nem tudni, mennyire fogynak a babák, de biztos nem lesz rossz a kereslet, mivel a cég szóvivője úgy nyilatkozott - ezzel is reklámozva a terméket -, hogy egy ilyen baba szurkálása rendkívüli módon oldja a stresszt, ezáltal tulajdonképpen egészségvédő hatása van.
Erősen fontolgatom, hogy elcsenem az ötletet, és erre építem fel a jövőmet. Csak gondoljunk bele, mekkora lenne itt, Magyarországon a kereslet rá, ha elkészítenénk a miniszterelnök, vagy az ellenzék vezérének vattával tömött hasonmását. Mennyi bajt, pusztítást meg lehetne ezzel előzni! Arra gondolok, hogy egy ilyen baba nagyon sok kósza indulatot levezetne az emberekben. Nyilván eleinte megsértődnének a honatyák, ha meglátnák magukat a trafikok polcán, de biztos vagyok benne, hogy később megnyugodnának. Az emberek ugyanis megvennék a babákat, aztán otthon összevissza szurkálnák attól függően, mennyi gyűlölet, vagy indulat feszíti őket. Ezzel már ki is élnék a pusztításra való késztetésüket, így hát egy- egy nemzeti ünnepen nem törnének- zúznának, fütyülnének, öklöt ráznának, hanem immáron megnyugodva állnának úgy, ahogy azt illik. Ahogy jobb helyeken egy tiszteletadáson szokás. Közben a markukban szorítanák erősen a baba nyakát, és kéjesen gondolnának arra, micsoda remek házi szertartást csapnak majd otthon a megemlékezés után. Ezen gondolkodnának, az ünnepség pedig megtörténhetne kordonok, rendőrök, igazoltatások nélkül, minimálisan fele pénzből, mint mostanság. Biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül már a kabinet rendelné a vudu babákat, és két nappal a különféle események előtt ingyen osztogatnák. Az utcákon pedig nem lenne szemét, molotov koktél, felgyújtott autó, és más egyéb, igen költséges járuléka az állami ünnepségeknek.
Ha az üzlet beindulna, én bizony kiterjeszteném a profilt, és nem csak politikusokról mintáznék figurákat, hanem például arról a gizda biztonsági őrről, aki a bank bejáratát mindig fél órával zárás előtt rácsapja az orromra, aztán az üvegen át integet, hogy már zárva vagyunk. Vagy arról a pultosról, aki félreszámolja a kávézóban a capuccinómat. De készítenék olyat, ami a bosszantó szomszédot jelképezi, vagy az udvariatlan eladót, vagy a tolakodó ügynököt, a kellemetlen főnököt, a kiállhatatlan feleséget, a kicsapongó férjet… szóval gyártanám a vudu babákat megállás nélkül, s így megteremteném a nyugodt társadalmat. Nem lenne több veszekedés, anyázás a parlamentben, fütyülés az ünnepeken, elfojtás, visszanyelt indulat. Felvirágozna a tűgyártás is, ezzel újabb munkahelyeket teremtenék. Aztán szabadalmaztatnám az ötletet, és kivinném külföldre is. Sorban nyitnám a leányvállalatokat és a tűüzemeket, befizetném mindenütt az adót rendesen. A vagyonomat befektetném - persze nem valutába, mert azt megeszi a világválság -, hanem mondjuk aranyba (milyen kár, hogy azt is megeszi a válság). Támogatnám a szegény országokat, és a kórházakat. Közben klubokat nyitnék, ahol közösségben, kollektíve szurkálnának az emberek, mialatt kibeszélnék a feszültségeiket.
Lassan eltűnne világból a depresszió, és járulékos betegségei (úgy, mint magas vérnyomás, szívroham, stb.).
Soroljam tovább? Felesleges. Szerintem egyértelmű, hogy a K&B ötlete óriási, sokszorosan hasznosítható őrültség, és
talán még a világválság felgöngyölítésére is alkalmas, ha értő kezekbe kerül.
Mondjuk az enyémbe. És hogy közben visszataszító módon meggazdagodnék mások kifigurázása, nevetségessé tétele árán? Ugyan kérem! Hisz politikusaink mindig azt hirdetik, hogy a köz érdekét tartják szem előtt. És mi más lehetne a köz érdeke, mint egy kiegyensúlyozott, feszültségektől mentes, válságoktól mentes, játékos világ?

 
süti beállítások módosítása