Már csak egy fél nap kérdése, és menthetetlenül 2009 lesz. Ebből az alkalomból egy kicsit visszatekintünk a 2008-as évre, mivel is sokkolta a magyar lakosság önmagát, mivel tömte meg a média a fejeket, és milyen és az élet itt, a Balkánon innen, miközben úgy érezzük, hogy inkább azon túl élünk.
A véletlenek különös játéka, hogy ebben az évben pontosan 365 post született eddig :) Lássuk akkor, hogy az őszi iskolakezdéstől kezdve év végéig mit élhettünk át együtt. A linkekre kattintva a cikkek teljes terjedelemben olvashatóak, és természetesen a hozzá tartozó nagyon sok kommenttel együtt.
A szeptember egy kicsit az átalakulás hónapja volt, több személy is készségesen vállalta azt, hogy ír egy-egy gondolatsort ide, így az ezek után következő írások már nem csak témában, de írói meglátásban is sokkal szélesebb körű látásmódot tükröznek. Ebben az időszakban tűnt fel újra Liebe „Fojtogató” Attila, aki korábbi szenvedélyének hódolva az irányba tett lépéseket, hogy virtuális színpadán halott lányokat lásson. Ez is bizonyítja, hogy beteg emberekért nem kell az amerikai kontinensre utaznunk, van belőle saját. Nem sokkal később az egyik kulcsáldozat hajlandó volt elmesélni, illetve egyúttal meg is írni, hogy ő hogyan látta a történetet. Így megismerhettük a média torzítása nélküli verziót is.
A TV2 végre valami olyasmit is adott nekünk, amit igazán rátapintott a tényekre. Egy riportból megtudhattuk, hogy a Kesznyéten községben áramütésben meghalt férfi és társa „…Ittas állapotban voltak, mivelhogy aznap volt a szociális segély…”. Szomorúak vagyunk mi adófizetők, hogy a nehezen befizetett forintjaink közvetett hatása valakinek az alkoholizmusát hivatott fedezni. Előrelépés azóta sem történt, bár vannak határozott elképzelések arra, hogy végre ne életmód legyen a segélyen élés, hanem tényleg csak átmeneti megoldás. Itt jön az egyik melléktermékek a tehetetlenségnek, szeptemberben újra ellopták azt az igen nagymennyiségű távközlési kábelt, amit februárban már egyszer pótolni kellett. Kispesten megint nem volt tízezer lakásban szolgáltatás, de továbbra sem látunk túl kegyetlen üldözést a fémtolvajokkal szemben.
Egy kicsit tekintsünk vidékre is, pontosabban egy igen nagy vidéki városra. Miskolcról olvashattunk beszámolót, méghozzá (sajnos) nem urbanlegendekkel tűzdelve. A realitás minden képzelet felülmúl, és láthatjuk, hogy bűnözésért és egy város lecsúszásáért szintén nem kell a tengerentúlra utazni. Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy a város mára élhetetlenné vált amiatt, hogy a vezetés és a hatóságok tétlenül nézik végig, amint a bűnözés növekszik. A jövő évre nem kívánhatunk mást, mint hogy a tendencia megforduljon. Nem véletlen, hogy ma már a legerősebb jóindulattal is nehéz előítéletek nélkül élni.
Hogy ne kelljen többé bulvárlapot olvasni, megszületett a Celeb Carrier Creator, a program, ami olyan véletlenhíreket generál nekünk, amik rögtön mehetnének is egy hasonló kaliberű kiadvány címlapjára. Később a program alapján elkészült ennek az a verziója, amivel már közvetlenül a weboldalunkra generálódnak a hírek, és már kész is a saját online bulvármédia.
A médiában elindult az új Megasztár, és amint láttuk, az életkori feltétel lassan már annyi sincs, hogy valaki szobatiszta legyen. Voltak is belőle balhék és viták, és azt is láthattuk, hogy amennyiben az ego veszélyes sugárzó anyag lenne, akkor a legifjabb versenyzőt és anyukáját a naprendszeren kívülre kellene száműzni. Néha azt gondolom, hogy így is. Sajnos a celebeket is kimentették a dzsungelből, hiába bíztunk benne, hogy legalább egy részük odaveszik. A TV2 azért továbbra is viccel, sorra gyártja a bebukott műsorokat, és nézettségben sorra dönti meg önálló negatív rekordjait.
Láthatjuk, hogy 9 gyermekkel is lehet élni, méghozzá boldogan, és nem száz évvel ezelőtt, hanem 2009-ben. 2009-ben, amikor mindig nincs vége a Tocsik-féle ügynek, ami pedig már lassan a történelemkönyvekben is benne lesz. Nem baj, ez senkit sem érdekel, hiszen azóta az állam viccesebb dolgokra is elszór ennyi pénzt. Például nem elég a szociális segélyek felháborító volta, most már kölcsönt is terveznek, amit ebből lehetne visszafizetni. Visszafordult az idő, és egy speciális magyar kommunizmust akarunk megvalósítani, ahol a közjavakból és a munkából mindenki képességei és akarata szerint részesül. Sajnos dolgozni éppen ezért nem akar senki. Annyira nem, hogy az emberek akkor sem mennek el dolgozni, ha megvonják tőlük a segélyt. Egyszerűen a munka számukra rangon aluli.
Na de legalább visszaesett a színesfémlopás. Ugyan a kormány nem tett semmit ellene, de a gazdasági válság annyira visszavetette a fémek iránti keresletet, hogy a köztéri szobor, vasúti sín, telefonkábel hulladék fém ára a béka feneke alá került. Már nem éri meg lopni gyűjteni.
Úgyhogy a vonatokat sem akadályozza, hogy eltűntek a kábelek, mennek mint a villám. Illetve mennének, ha egy Gaskó nevű önjelölt zavarkeltő nem használná a saját érdekeiben a villanyvasutat arra, hogy megbénítson egy országot. Ezzel a vasutasok végre kivívták maguknak a teljes ország ellenszenvét, és egyúttal felhívták a parlament figyelmét arra, hogy még mindig képtelen volt egy életképes sztrájktörvényt alkotni.
Valahol itt zárul az év, eljött az év végi vásárlási hajrá, és lehetett eladósodni. Nem baj, majd jövőre egy szebb és jobb világban visszafizetjük! Minden jót neked Magyarország! Jövőre ugyanitt reméljük összefoglalhatjuk a 2009-es esztendőt. 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr10849857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liebe Attila 2009.01.15. 19:56:07

Milyen jó, hogy mindennemű tájékozódás - az ember és a történtek ismerete nélkül! - véleményt mondasz rólam és beteg embernek nevezel. Nagy bátorság ez, főleg név nélkül... Ez is bizonyítja, hogy előítéletektől agyon nyomott agyú emberekért sem kell az amerikai kontinensre utazni...
Ha vennéd a fáradtságot és benéznél a www.vallomas.5mp.eu oldalra, talán okosabb lennél....

movhu 2009.01.15. 21:46:06

El fogom olvasni, mert érdekel. De tájékozatlanságomat kikiáltani szintén nem a legjobb dolog. Többek között itt lehetett olvasni egy interjút az egyik mostani megkörnyékezett lánnyal. Sokat elárult számomra, és nem véletlen írtam amit írtam.

Liebe Attila 2009.01.16. 11:59:26

Köszönöm, hogy elolvasod! Talán másként látod majd a dolgokat! Egyébként Kitti írását én is olvastam, és korrekt, mindenre kiterjedő írásnak tartom, csak az vele a gond, hogy ő sem igazán ismerte az előzményeket és a miérteket...Ennek ellenére nem kifejezetten támadott az írásában, és ez becsülendő! Kapott is érte másoktól hideget-meleget egyaránt. Ha visszanézed, a hozzászólásoknál meg is védtem őt a sok bunkó megjegyzéstől...
A könyvnek még csak az első része van kész, de időrendi sorrendben haladok, és természetesen érinteni fogom a mostani eseményeket is....
Ha elolvastad, véleményezd, bármilyen is legyen az!!!!
Köszi.
süti beállítások módosítása