A BKV-ellenőr új ruhája

2008.10.13. 09:00

Visszafogott, fiatalos, elegáns. Fene gondolta, hogy a BKV-ellenőrök új formaruhája kapcsán egyszer pont ezek a jelzők jutnak majd eszembe, pedig megtörtént. El kell ismerni, a Makány Márta for BKV kollekció rendben van, a BKV idősebb és fiatalabb dolgozói is nyugodtan belebújhatnak a vagány kiegészítőkkel, légiutaskísérő utánérzettel és némi zölddel feldobott ruhába, az új szerelés kényelmes lesz és bőrbarát, a nyári meleg kellemetlen szagorgiáját generáló műszálkorszaknak egyszer s mindenkorra befellegzett. A neves divattervezőnő által kreált munkaruhák mintadarabjait 2007-ben mutatták meg a nagyközönségnek, a méretvétel nemrég vette kezdetét és gőzerővel zajlik, szóval, ha az égiek is úgy akarják, januárban már az új garnitúrában pompázó ellenőrök kérik tőlünk a jegyeket-bérleteket.

A BKV fejenként cirka 60.000 forintot költ mintegy 7000 alkalmazottjának trendi cuccaira. A végösszeget inkább nem írom le, bár ha belegondolok, talán nem is sok egy adag jobb minőségű, ízléses öltözékért. Talán. A képen látható hölgyek-urak a vállalat saját dolgozói, igazán eredeti ötlet, hogy nem Cseh Annamáriát kérték fel a Makány-kollekció bemutatására. Lássuk be, klasszul mutatnak, fiatalok, szépek, vékonyak, ha rájuk nézek, már-már olyan érzésem támad, mintha a ruhatárfrissítéssel valami új kezdődne a BKV-nál, ami jó a vállalatnak és jó nekünk, utasoknak is, hiszen a BKV-nak érthetően fontos az arculat korszerűsítése, mi meg szívese(bbe)n vesszük az ápolt ellenőröket. Igen ám, csakhogy a mezei BKV-ellenőr általában nem úgy néz ki, mint a mellékelt képen a kamerák előtt pózoló kolléga, sőt, megkockáztatom, sok ellenőr eséllyel pályázhatna az antiférfi-antinő címre is. (Kivétel persze mindig van, remélem, nem kevés.)

Ami a külcsínt és a belbecst illeti, korunk ellenőre gyakran nincs a helyzet magaslatán. Pl. a Blahán az elmúlt években nem egyszer tűnt úgy, mintha a sarki késdobáló alkoholista törzsgárdáját öltöztették volna be ellenőrnek. Lepusztultak, akár a Blaha, durvák-erőszakosak, bunkók, trágárságért sem mennek a szomszédba. Megpróbáltam őket elképzelni ebben az új, elegáns szerelésben. Nem sikerült, mert nem hiszek abban, hogy ez a cucc tulajdonképpen varázsöltözet, és aki magára húzza, az egyik pillanatról a másikra ápolt lesz és kedves. Jó az új ruha, szükség is van rá, de ahhoz, hogy tényleg hiteles legyen a BKV-ellenőr, az öltözék megújulásával együtt a hozott anyagból is ki kellene faragni azt a valakit, akit komolyan lehet venni, és akkor valóban lépnénk egyet a BKV-presztízs felé vezető rögös úton. A többségnek nem ártana egy tanfolyam, ápoltság, viselkedéskultúra, pszichológia, magyar és idegen nyelv órákkal. E nélkül 2009 januárjától csak vicces-morbid bohócok ellenőriznek minket a szép új ruhájukban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr79710813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meer 2008.10.13. 09:35:39

BKV ellenőrnek csak akkor jelentkezhetsz, ha már jártál a Mónika showban, és ott teljesítetted a fogak maximális számára vonatkozó követelményeket :)

bjork 2008.10.13. 09:36:50

szerintem akik reggel a blahánál vannak, azok valami alvállakozó cég biztonsági őr pitbulljai, így ők sztem nem kapnak új rucit.

amúgy meg makány mártát ideje lenne már elfelejteni, mert szegény néni nagyon idejétmúlt.

GipszJakab 2008.10.13. 09:40:34

Azt nem értem, miért nem dagadt cigányokat raktak a bemutatóra, az ilyen típusú emberek, akiket itt a képen láthatunk sosem fog ilyen ruhát hordani...

Vica 2008.10.13. 09:44:11

mar latom magam elott az alkoholista feju , harcsabajszu kocsogot, ahogy leissza kannasborral a szep uj ruhajat

InfiniteReality 2008.10.13. 09:45:16

Kissé utópisztikus, de a szépen felöltöztetett ellenőrök után tényleg nemártana ha végre elkezdenék takarítani a járműveket. Nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem normálisan. Na meg persze milyen jó is lenne, ha néhány emberke nem pingálná ki, nem vászon az.

Amúgymeg tényleg van különbség ellenőr-ellenőr és biztonságiőr-ellenőr között. Érdekes módon láttam már olyat, hogy a biztonsági őrből "átképzett" jegyellenőr volt a kultúráltabb...

GGG 2008.10.13. 09:45:38

Látott-e már valaki csak egy hasonló ellenőrt is, mint a fenti képen? Miért nem lehetett néhány normálisabb kinézetűt megkérni, hogy ők mutassák be? Vagy nincs is olyan a BKV-nál?

strogg 2008.10.13. 09:45:54

szvsz minden probléma megoldódna, ha egy bizonyos iskolai végzettség alalpkövetelmény lenne.
amíg 8 általános v. érettségivel, idegen nyelv ismeret néklkül lehet valaki ellenör, ne várjuk, hogy hú de intellektuális lesz a BKV.
A BKV arca ugyanis mindig a pénztáros nőcik, és az ellenőrök. (velük találkozik az utas naponta, nem mással)

mbazs 2008.10.13. 09:50:26

Mily öröm, a sok büdösszájú új ruhát kap cirka félmilliárdért

ennyiből "lekényszermosdathatnák" az a sok kib. büdös csövest, akiket nap mint nap szagolgathatunk a járműveken.
Annak jobban örülne mindenki.

movhu 2008.10.13. 09:50:52

"minden probléma megoldódna, ha egy bizonyos iskolai végzettség alalpkövetelmény lenne"
Ez tény, csak akkor a normális fizetés is alapkövetelmény lenne, mert a most jó teljesítménnyel sincsenek agyonfizetve.
Én amúgy nem miattuk nem tömegközlekedem Budapesten már nagyon régen. Némileg nagyobb tisztaság nem ártana, vagy például az sem, ha a lakótelepünket reggelente elhagyó buszon el lehetne esni(most megtart a tömeg), vagy nem járnék úgy a néhány alkalomkor, amikor mégis BKV-ra ülök, hogy kimarad 1-2 járat. Volna még mit fejleszteni.

mbazs 2008.10.13. 09:51:56

a járatok főleg a tisztelt autóstársak miatt maradnak ki, akik dugókat generálnak

snorbi 2008.10.13. 09:52:13

És a buszokon, villamosokon is ilyen ellenőrök fognak mászkálni?
Ha igen, akkor ennek egyenes következménye lesz a bevétel csökkenése. Ugyanis az a legsikeresebb ellenőr, akiről nem kiabál, hogy ő ellenőr. Ma pl. a 18-ason egy viszonylag korrekt szerelésű hölgyről sosem mondtam volna, hogy ellenőr, meg is lepődött egy bliccelő csaj (aki persze a jegykezelőhöz odafutva(!) sikeresen lekezelte a jegyét).
És majd' fél milliárdot rákölteni ezekre a ruhákra...

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.10.13. 09:52:22

Bazz a két csávó a képen úgy néz ki, mint a Bëlga két tagja - nekik amúgy is szívük csücske a bkv és az ellenőrök :)

T.Georgina 2008.10.13. 09:52:45

Bocsika de ekkor veszteségnél biztos hogy kell ez a bkv-nak?60.000/kopf arra van pénz,kitakarítani a metrót arra nincs...érdekes.

movhu 2008.10.13. 09:54:35

mbazs 2008.10.13. 09:51:56
Én spec olyan helyen tapasztaltam ilyet(lévén Budapest nagyon külső részén lakom), ahol tuti nem volt forgalmi akadály. Igaz hétvége volt, de nagyon kellemetlen volt, hogy a 10-15 percenként járó buszra 40-et vártam...

redriot 2008.10.13. 09:55:47

Nem kell ide új egyenruha. Reggelente munkafelvételkor át kéne terelni őket a busz- vagy metrómosón, ruhástól mindenestől. Ezeknek új ruhát? Pff.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.10.13. 10:00:43

Azért ezt kikérem magamnak! A Blahán a sarkon nem késdobáló van, legfeljebb egy fekvehányó!
A téren fent pedig ott a csöves-tanya, amit már csak úgy emlegetnek, hogy a "hugyozós". Na, lehet, hogy onnan válogattak embereket.

stekker 2008.10.13. 10:02:42

Inkább adjanak nekik mosópor meg szappanutalványt...

Killer 2008.10.13. 10:02:43

En John Galliano vagy Vivienne Westwood ruhaiban tudnam jol elkepzelni oket..

Pistike 2008.10.13. 10:10:51

Nekem a komfortérzetemet sokkal inkább javítaná egy kis felmosás és takarítás, mint az ebben vigyorgó ellenőr. Amúgy is előre látom, hogy le fogják kajálni, zsíros lesz a nyaka, és a régi fíling hamar visszatér :)

W Joe 2008.10.13. 10:14:15

Nem a ruhat eszi az embert. És a BKV ellenőrök melletti biztonsági őrök is új ruhát kapnak majd?

Szerintem a többségnek nem tanfolyam kellene, hanem a többséget ki kéne rúgni, és ezentúl csak normális embereket felvenni. De azok közül meg kevesen szeretnének BKV ellenőrnek menni.

glabla 2008.10.13. 10:22:14

strogg:
Azért ezt ügye tese gondolod komolyan hogy diploma kelljen egy ellenőri álláshoz? El kell fogadni hogy az a réteg aki ezt a munkát képes elvállalni ezért az összegért többnyire ilyen. EZ ellen nem tudsz mit tenni. Aki értelmes az valószínűleg nem ellenőrnek megy.

Én még azt nem értem, hogy ezeket a ruhákat hol fogják hordani? Mert ha ebben fognak mászkálni akkor lőttek az inkognitónak és a véletlenszerű lesből lecsapásnak. Bár aki nem hülye már felszállásnál kiszúrja az ellenőröket.

Bobby Baccala 2008.10.13. 10:25:32

minek a parasztnak legyező? még a végén kiüti vele a szemét...

movhu 2008.10.13. 10:32:24

Az a baj, hogy a jelenlegi bérszinttel nem hiszem, hogy egyáltalán van válogatásra lehetőség a jelentkezők között. Ezért van az is, hogy a felszállók között kapásból kíszúrni az ellenőr alkatot.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2008.10.13. 10:37:42

Kell az új ruha, a régi már elkopott.
És közbeszerzés.

Miigeii 2008.10.13. 10:42:44

Én meg arra gondolok, hogy ki kellene rúgni őket a halálba, és végre valahára bevezetni a különös módon mindenhol bevált kártyaolvasós-beléptetőt. Szerintem ennek a -javarészt- kritikán aluli söpredéknek a néhány havi bére megoldaná. Akkor meg jönne a vinnyogás, hogy mennyi munkahelyet megszűntet a BKV. Ugyanmár, semmi nem fog itt változni. Falatozzák a szalonnát meg a hagymát majd a csodálatos új szerkójukban, és az ingujjba törlik a szájukat.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.10.13. 10:45:26

Én azért megnézném ezt a ruhát az amorf testű alkalmazottakon. Gondolom a nadrág boka fölött fog véget érni és a fehér zokni azért kivillan. Kár ide bármit is tervezni.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.10.13. 10:47:59

Háth, én már láttam olyan kishölgyet BKV-ellenőrként, akiről a büdös életben nem gondoltam volna, hogy az. És ami a dolog legérdekesebb része, az a pszichológiai hatás, amit elértek vele: az emberek szívesen mutatták meg a jegyüket, bérletüket, senki nem anyázott vele, senki nem nézett rá csúnyán, igaz, ő sem volt morci vagy kultúrálatlan.
Arra a következtetésre kell hogy jussak, ha rendes, ápolt, jól kinéző embereket alkalmaznának ellenőrként, akkor nem lenne hungarikum a magyar ellenőr híresen bunkó viselkedése és országimidzs romboló habitusa. Kedves BKV, ezen tessék elgondolkodni...

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.10.13. 10:51:52

Amúgy miért is kellett kidobni az ablakon 420m (7000fő*60.000 Ft) HUF-ot? Egyszerűbb lett volna egy dress code és évi x ezer forintos ruhapénz. Ja, és a tánc-és illemtan órák...

movhu 2008.10.13. 10:59:11

Amint már itt említették, sokkal egyszerűbb lenne egy mechanikus kapurendszer. Érdekes Rómában működik.

Pistike 2008.10.13. 11:11:48

Ez is egy nagyszerű lehetőség a hangzatos, ámde kevéssé értékes intézkedésekre, amin nem mellékesen tud valaki kereseni egy kis pénzt. A takarítás a kocsikban mégsem ennyire hangzatos. Bár nem volna rossz.

croc 2008.10.13. 11:26:20

szvsz nem igaz, hogy az ellenőrök bunkók és kész, hogy ez a világ örök és megváltoztathatatlan rendje :-) térningezni kéne, udvariasságot, konfilktuskezelést tanítani nekik. pár órás tanfolyam havi egyszer már látványos és szembetűnő eredményt hozna.
olcsóbb lenne, mint az új ruha és mindenki -az ellenőrök is- sokkal jobban éreznék magukat tőle.
ettől fügetlenül sztem az új ruha rendben van, szép is, jó is, csak nem a képzés helyett hanem mellette kéne kiosztani. attól tartok, hogy így önmagában semmit nem érnek el vele.

ignac 2008.10.13. 11:32:57

Nem védem a BKV-t, mert nincs miért. Viszont a jelenlegi ruháért is vagyonokat kell kiadniuk, mert formaruha kell. Valljuk be őszintén, már épp ráfért egy kis frissítés...

Sziszamisza · http://sziszamisza.freeblog.hu/ 2008.10.13. 14:01:31

Én is inkább a beléptető kapukra szavazok, mintsem új ruhákra, bár nagyon szépek persze :) Legalább a metrónál meg lenne oldva a bliccelés-kérdés.

piroe 2008.10.13. 19:14:25

nem értem mi a lófasznak kell az új ruha. Egyik ellenőr sem hordja aki nem a metronál van. Minden jegyellenőr álcázott felszerelésben megy fel a buszra, villamosra és csak utána húzza fel a karszalagot. Nem hiszem , hogy ezek után ezt meg fogják változtatni...
süti beállítások módosítása